Luxusellátás nyugdíjasként – Így válhat megfizethetővé

Gyimesi Henriett
Gyimesi Henriett

Aki megengedheti magának, ma már időskorára teljes ellátást biztosító nyugdíjasházba is beköltözhet. Az üzemeltetők szerint egyre nagyobb az ilyen szolgáltatások iránt a kereslet – és a jövőben valószínűleg ez csak növekedni fog. Utánanéztünk, mit is kap az, aki beköltözik egy nyugdíjasházba, és mennyibe kerül.

Ahogy Európában általában, úgy Magyarország esetében is egyre inkább elöregedő társadalomról beszélhetünk. Ez tehát azt jelenti, hogy a társadalom korcsoportjai között az idősebb korúak aránya egyre nő – ezt részben a csökkenő születésszámok, részben pedig az egyre magasabb születéskor várható átlagéletkor okozza. Ez viszont azt vonja maga után, hogy az idős emberek gondozása, ellátása egyre égetőbb kérdéssé válik.

Az állam országos szinten több idősek otthonát is működtet az arra rászoruló idősek számára. Egy nyugdíjas viszont csak akkor válik jogosulttá arra, hogy beköltözhessen egy ilyen intézménybe, amennyiben elmúlt már 80 éves és egyedül él, vagy napi 4 óránál több több gondozásra szorul, vagy pedig orvosi szakvéleménnyel alátámasztott középsúlyos demenciában szenved.

Fontos tisztázni, hogy a nyugdíjasház nem idősek otthona.

Míg az idősek otthona egy ápoló-gondozó tevékenységet folytató állami szociális intézmény, addig a nyugdíjas ház piaci alapú szolgáltatás, amely általában lakásbérleten alapul.

A legtöbb nyugdíjasház esetében a beköltözés feltételévé teszik, hogy a lakó cselekvőképességében ne legyen korlátozott. Azonban lehet olyan eset is, amikor egy szellemileg ép, korához képest aktív életet élő nyugdíjas szeretne segítséget kapni.

Ilyen esetben általában nem szeretnének idősek otthonába menni, mert nem szeretnének a tartósan beteg vagy szellemileg leépült idősek mellé beköltözni – valamint nem is biztos, hogy megfelelnek a feltételeknek. Ugyanakkor már szükségét érezhetik a hétköznapok során, hogy némi segítséget kapjanak. Ekkor ideális megoldást jelenthet a nyugdíjasház.

Mennyibe kerül az élet egy nyugdíjasházban?

Először is, a nyugdíjasház nem olcsó dolog, hiszen ez gyakorlatilag egy kényelmi szolgáltatás azoknak, akik meg tudják, és meg is akarják azt fizetni. A költségek terén kétféle megoldás létezik:

van, ahol használati jogot kell először vennünk, majd utána fizetni a havidíjat, és van, ahol ennek az egyszeri nagyobb összegnek a megfizetése nélkül is beköltözhetünk, azonban általában ilyenkor magasabb a havidíj.

Ahol fizetnünk kell a lakrészünk bérleti jogáért a beköltözés előtt, ott általában ez az egyszeri összeg 10 és 20 millió forint között mozog. Ebben az esetben általában a havidíj függ a befizetett összegtől olyan értelemben, hogy ahol többet fizettünk, ott valamivel alacsonyabb, ahol kevesebbet, ott valamivel magasabb. A havi térítési díj nagyjából 150-250 ezer forint között alakul.

Ugyanakkor, ahol például 20 millió forintos az egyszeri befizetendő összeg, ott már a havonta fizetendő díj is sokkal mérsékeltebb: nagyjából 20 ezer forint körül mozog, és erre jöhetnek rá még egyéb, általunk igénybe vett szolgáltatások díjai. Ezeket általában olyan szolgáltatásokért fizetjük, ami máshol benne van a magasabb havi díjban, így hasonló ellátásért, mint máshol, havi szinten itt is eljuthatunk 50-100 ezer forintos összegig.

Ahol nem kell fizetnünk a lakrészünk bérleti jogáért, ott általában a havi térítési díj magasabb – ugyanakkor nem kerül milliókba az, ha igénybe szeretnénk venni ezt a lehetőséget. Ebben az esetben viszont a havidíj általában meghaladja a 300 ezer forintot is.

És mit kaphatunk ezért az összegért?

Aki a nyugdíjasházat választja magának időskorára, gyakorlatilag beköltözik egy olyan intézménybe, ahol van saját lakrésze, és igény esetén különféle kényelmi szolgáltatásokat vehet igénybe. Ezek a lakrészek általában kisebb apartmanokat jelentenek – nagyjából 30-50 négyzetmétert, attól függően, mire van igény, és mennyit fizetünk.

Tulajdonképpen tehát teljes értékű lakásokról van szó, a nyugdíjasházat pedig úgy kell elképzelni, mint egy lakóparkot.

Ebben a lakóparkban viszont van porta- és biztonsági szolgálat, orvosi ellátás, és egyéb programok, valamint igénybe vehető szolgáltatások. Ráadásul kortársakkal vannak körülvéve a beköltözők.

A térítési díjért általában olyan szolgáltatásokat kaphatnak a bent lakók, mint a 24 órás nővérszolgálat, a házon belüli rendszeres orvosi konzultáció, a gyógytorna, a napi ötszöri étkezés akár egyénre szabott diétával, a mindennapos foglalkozások, a mosoda és a takarítás. A színvonal és a gondoskodás pedig kiemelkedő.

Egyre nagyobb az igény a nyugdíjasházak iránt

A nyugdíjasházakat fenntartók azt tapasztalják, hogy van, sőt egyre nagyobb az igény a fizetős nyugdíjasgondozás iránt. A költségek miatt egyértelműen főként a jobb anyagi helyzetben, nagyobb megtakarításokkal rendelkező időskorúak körében válik egyre népszerűbbé ez a lehetőség. Valamint a jelentkezők egy részét a nyugdíjas évekre külföldről hazaköltözők teszik ki.

A várakozások szerint a következő generációk még nyitottabbak lesznek erre a megoldásra. Miután egyre jellemzőbb az egészségtudatosabb életvitel, valamint egyre többen készülnek a nyugdíjas éveikre is – a nyugdíjasházak egyre szélesebb körben válhatnak népszerűvé a jövőben.

Nyugdíjcélú megtakarítással elérhetővé válik az időskori luxusellátás

Ahogyan az előbb is említésre került, a nyugdíjasházakat fenntartók is úgy látják,

többnyire azok közül kerülnek ki a leendő lakók, akik idejében indított nyugdíjmegtakarítással rendelkeznek.

Ez tehát azt jelenti, hogy valójában szinte mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy időskorára ilyen körülmények között éljen – ha idejében elkezd érte tenni.

Ha időben lépünk, és tegyük fel 35 évesen elindítunk egy megtakarítást, havonta nagyjából 15 ezer forint körüli befizetéssel már igen szép összegre tehetünk szert idősebb korunkra. Akár 17 millió forint is összegyűlhet a kamatoknak és az adójóváírásoknak köszönhetően, és elérhetővé válhat az, hogy időskorunkra egy nyugdíjasházba költözzünk. Azonban minél később kezdnünk el megtakarítani, annál magasabb havi ráfordításra lesz szükségünk.

Jelenleg 3 államilag elismert és adókedvezménnyel támogatott nyugdíjcélú megtakarítási forma is létezik Magyarországon:

  1. az önkéntes nyugdíjpénztár,
  2. a nyugdíjbiztosítás,
  3. valamint a nyugdíj-előtakarékossági számla, azaz a NYESZ.

A döntés előtt azonban számos szempontot érdemes mérlegelni, hogy a lehető legjobban járhassunk. Ehhez a legtöbb esetben érdemes szakértő segítségét kérni, mert nem mindig az lesz az igényeinkhez és lehetőségeinkhez leginkább illeszkedő választás, ami elsőre jónak tűnik. Iratkozz fel egy ingyenes tanácsadásra, hogy közösen megtalálhassuk a számodra legmegfelelőbb ajánlatot!

Sebestyén András

Kérdésed van a cikk kapcsán? Tedd fel itt nekem!

Sebestyén András vagyok, a Nyugdíjbiztosítás.com alapítója. Örömmel venném, ha megosztanád velem, ami a fejedben van a cikkel kapcsolatban!

+36 1 585 8555