Mi lesz velünk, ha tényleg csak alapnyugdíjat kapunk?

Verba György | Mánia Fitness
Verba György

Sokunkat foglalkoztat, hogy mi lesz az életünk során felhalmozott vagyonunkkal, és az elért életszínvonalunkkal, miután felhagyunk az aktív munkával. Ez a kérdés azért merülhet fel bennünk, mert tudjuk, hogy nagy bajban van a nyugdíjrendszerünk. Egyes szakértők szerint ennek a világszintű problémának az egyik lehetséges megoldása, ha mindenki „csak” egy alapnyugdíjat kapna, a többit pedig máshonnan kéne beszerezni. Nézzük, hogy ez mennyire életképes Magyarországon.

Ezért kell változtatni a nyugdíjrendszeren

Mert nincs megfelelő mértékű forrás a nyugdíjak folyósítására. Azt tisztán látjuk, hogy az, aki jelenleg nyugdíjból él, messze nem elégedett a nyugdíj mértékével, ami teljesen érthető, hiszen az emberek fele kevesebb, mint havi 100 ezer forintot kap. Mivel a Ratkó Anna korszak fémjelezte gyermek pár éven belül nyugdíjba vonulnak (ők arányaiban nagyon sokan vannak, mert Ratkó Anna betiltotta az abortuszt), ezért még nagyobb nyomás kerül az amúgy is roskadozó TB rendszerre. Az egyik lehetséges kiút a nyugdíjcsapdából, egy egységes alapnyugdíj bevezetése.

Mit jelentene számunkra az alapnyugdíj?

Annyi biztos, hogy a jelenlegi nyugdíjminimum az 28.500 forint, de tételezzük fel, hogy mondjuk minden nyugdíjra jogosult ember egységesen havi 50 ezer forintot kapna.

A havi nyugdíjak eloszlása

Ez azt jelentené, hogy majdnem 73 ezer ember számára emelkedne a nyugdíj, míg 1,9 millió emberé csökkenne. Egy 44 éves ember, aki havi nettó 160 ezer forintot keres, az 84.607 forint állami nyugdíjra számíthat a nyugdíjkalkulátor tanulsága szerint. Vagyis egy átlagember számára havi 34 ezer forint extra hiányt jelentene idős korában. Most számoljuk ki, hogy ehhez mennyivel nagyobb nyugdíj megtakarításra lenne szükségünk!

Többet kell megtakarítani!

Az egységes állami nyugdíj gondolata nyilván azoknak esne a legrosszabbul, aki magasabb keresetre lennének. Épp ezért kiszámoltuk, hogy mennyivel magasabb összeget kéne havonta megtakarítani, ha bevezetnék a fix havi 50 ezer forintos nyugdíjat! A számítások alatt egységesen 8%-os éves hozammal számoltunk, 3%-os értékkövetés mellett, valamint a 15 évre számolt nyugdíjakba beleszámoltuk a Magyar Nemzeti Bank által előrevetített éves 3%-os inflációt (pénzértéktelenedést is).

Mi lesz, ha egységesen 50 ezer forint lesz a nyugdíj? | forrás: nyugdijbiztositas.com

A táblázat utolsó oszlopából látszik, hogy ebben az esetben is érdemes minél hamarabb elkezdeni a megtakarítást, hiszen fiatal korban (25 évesen) egyrészt alacsony összegből tudjuk pótolni a kieső összeget. Másrészt pedig ha tényleg mindenkinek fix nyugdíja lesz, akkor is mindössze havi 3 ezer forinttal kell többet félretenni, hogy szinten tartsuk az életünket. Ezzel szemben, ha 45 éves korunkban ér minket egy ilyen bejelentés, akkor több mint havi 27 ezer forinttal kell megemelni a nyugdíj megtakarításunkat, hogyha nem akarunk lényegesen rosszabbul élni. Ez pedig egy havi 250 ezer forintos keresetből is nehéz feladat.

Készüljünk fel minden eshetőségre!

Összegezve a nyugdíjunkkal kapcsolatban csak az biztos, hogy mindenképpen kell egy nyugdíj megtakarítás mindenkinek. Ebben a cikkben annak számoltunk utána, hogy mi történne, ha az állam egy egységes, fix nyugdíjat vezetne be, és azt láttuk, hogy ha időben reagálunk, akkor nem is okozna nagy problémát. Persze idősebb korban, pláne magasabb kereset mellett igen komoly anyagi kihívást jelenthet. Éppen ezért egy percet sem érdemes tovább várni, találkozzunk egy nyugdíj tanácsadáson! Egy kellemes megbeszélésen felkészülünk minden lehetőségre, és megtervezzük, hogyan legyen anyagi gondoktól mentes az életes utolsó 15-20 éve.

Ezt a cikket 707 nappal ezelőtt írtuk. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sebestyén András

Kérdésed van? Tedd fel most!

Sebestyén András vagyok, nyugdíjmegtakarítási szakértő. Ha bármilyen kérdésed van nyugdíj előtakarékossággal kapcsolatban, csak töltsd ki ezt a rövid űrlapot, és hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

+36 1 585 8555