Akár több mint 50%-os hozamunk lehetett 2014-ben a nyugdíjbiztosításokon!

Verba György

2014-ben volt, aki a befektetett pénzét megduplázhatta, ha megfelelő eszközalapot választott a nyugdíjbiztosításában. Ezzel szemben az önkéntes nyugdíjpénztárak növekedési portfóliói átlagosan 10% körüli hozamot értek el a 2014-es esztendőben. Szép teljesítmény, de itt az ideje, hogy megnézzünk a nyugdíjbiztosításokon keresztül elérhető eszközalapok milyen konkrét eredményeket értek el az elmúlt esztendőben!

A nyugdíjbiztosítások fejlődése

A 2013-as év végén lázas munkába kezdtek a biztosító társaságok, hogy minél hamarabb elő tudjanak állni az ügyfelek számára elérhető, és a törvénynek is megfelelő nyugdíjbiztosítással.

Ami a változásokat jelenti, a nyugdíjbiztosításokra szemben a korábbi megtakarításos életbiztosításokkal, az éves befizetések (rendszeres, és eseti) után 20%-os, maximum 130 ezer forint SZJA kedvezményt lehet igényelni. Ezen felül a nyugdíjbiztosításnak térítenie kell, ha:

  1. elérjük a szerződés indításakor aktuális nyugdíjkorhatárt. (most 65. életév)
  2. ha ténylegesen nyugdíjba vonulunk.
  3. ha TB szerint 40%-os rokkantságot szenvedünk el.
  4. ha meghalunk.

Kétféleképpen láttak munkához, így a mai napig is két csoportra tudjuk osztani a nyugdíjbiztosításokat.

Az első csoportba tartoznak azok a nyugdíjbiztosítások, amelyek technikailag megegyeznek a biztosító által korábban is kínált befektetéses életbiztosításokkal. Mindössze egy plusz nyugdíjbiztosítási záradékot kell hozzájuk kitölteni, ezeket hívjuk záradékolt nyugdíjbiztosításoknak. Elég többek közt az Allianz, és a Generali Biztosítókra gondolni, bár ez utóbbi biztosító azóta már új fejlesztésű nyugdíjbiztosítással is rendelkezik.

A második csoportba azon nyugdíjbiztosításokat soroljuk, amelyek teljesen újak, és kimondottan a törvény szerint hívták életre őket. Jó példa ide a MetLife, a Signal, vagy az Uniqa Biztosítók önálló termékei.

2014. július elsejétől pedig már a nyugdíjbiztosításoknak meg kellett felelnie az MNB költségekre vonatkozó javaslatának is. Minden biztosító eleget tett ennek a kötelességének, amely azt eredményezte, hogy alacsonyabbak lettek a TKM mutatók, és ezzel együtt olcsóbbak lettek a nyugdíjbiztosítások.

Vegyes nyugdíjbiztosítás, vagy unit linked alapú?

A megtakarítani vágyók örök dilemmája, hogy válasszák a garantált hozamú szolgáltatást nyújtó biztosítást, vagy a saját maguk által választott kockázatú befektetés mellett tegyék le a voksukat.

A garantált éves kamat mértéke ajánlattól függően éves 2%, vagy 2,5% szokott lenni, illetve az esetleges többlethozamok 80-100%-a. Ilyenkor azonban nincs beleszólásunk a portfólió összetételébe, ami így rendkívül alacsony kockázatú, így a hozamok is eléggé behatároltak. A nyugdíjbiztosítások esetében minden tízedik ember választott ilyen típusú nyugdíj megtakarítást.

A unit linked alapú nyugdíjbiztosításoknál az ügyfél határozza meg, hogy milyen befektetési eszközalapokba kerüljön a befektetésre szánt pénz. Ezt utána szakemberek kezelik az adott eszközalap befektetési politikája szerint. Az eddigi gyakorlat szerint emberek 90% ilyen típusú nyugdíjbiztosításban látja a megoldást a várható nyugdíjhiány pótlására.

Magyarázat: Az eszközalapot úgy kell elképzelni, mint egy gyümölcskosarat, amibe az alapkezelő válogatja bele a különböző gyümölcsöket a szabályzat szerint. Jelen esetben a gyümölcsök a különböző részvények, befektetési jegyek, kötvények, állampapírok.

Természetesen a nyugdíjbiztosítások tekintetében is van lehetőség mindkét konstrukcióból választani. A garantált hozamú nyugdíjbiztosítást többek közt az Aegon, az ING, és az MKB Biztosítóknál is találhatunk. Unit linked alapút pedig például a CIG Pannóniánál, a Groupama, és az Union Biztosítóknál!

A 2014-es év legjobb eszközalapjai

Készítettünk egy összefoglaló táblázatot, ahol minden biztosító két legjobban teljesítő eszközalapját, és annak éves elért hozamát mutatjuk be. A megfelelő és pontos adatok beszerzése miatt egyelőre nem szerepel a táblázatban a K&H Biztosító, és az ING Biztosító. Az Erste Biztosító pedig csak egy eszközalappal képviselteti magát.

A vizsgált időszak 2014.01.01-től tartott 2015 első olyan napjáig, ahol fellelhető volt a biztosítók saját honlapján az eszközalap árfolyama. Ez azt jelenti, hogy egyes eszközalapok vizsgált ideje egy-két nappal eltérhet, de ez számottevő különbséget nem okoz.

A legmagasabb hozamot a MetLife Maharadzsa Indiai részvény érte el (59,07%), szorosan mögötte végzett, és így második lett a CIG Pannónia Gangesz Indiai Pro részvény (58,50%), míg a harmadik szintén a CIG Pannónia Warren Buffett eszközalapja lett. (49,49%)

Szembetűnő, hogy a táblázatban csak részvény alapok szerepelnek, ez azonban nem minden évben volt így, de idén folyamatosan kedvezően alakultak ezeknek a magas kockázatú befektetési eszközalapoknak az árfolyamai.Továbbá az is feltűnő, hogy indiai, és ázsiai eszközalapokból tevődik össze a táblázat nagy része, vagyis jól járt, aki idén ebbe a régióba fektette a pénzét.

A táblázatot végignézve észrevehető, hogy szinte minden eszközalap 20% feletti éves hozamot produkált, emiatt azonban nem érdemes elrugaszkodni a realitások talajáról, mert ez a teljesítmény a következő évben akár mínusz ennyi is lehet. Véleményünk szerint egy megfelelően összeállított és menedzselt nyugdíjbiztosítás esetén, hosszútávon továbbra is a 8%-os éves átlaghozammal érdemes kalkulálni.

Mit jelentenek ezek a hozamok számunkra?

Ha már van nyugdíjbiztosításunk, akkor számolgathatunk, hogy a portfóliónk mekkora hozamot ért el, és valószínűleg pozitívan fogunk meglepődni. Ha még nincs, akkor látható, hogy a nyugdíjbiztosítások kiemelkedő hozamokat tudnak termelni, anélkül hogy értenénk a befektetésekhez. Természetesen nem lesznek minden évben ilyen magas hozamok, de a 8-9%-os átlaghozamra jó esély mutatkozik, ha törődünk a portfólióval. Ezeken a hozamokon felül természetesen a visszaigényelhető adókedvezményt is el lehet könyvelni, mint nyereséget. A nyugdíjbiztosítások első éve tehát pozitívra sikerült, és legalább 60 ezer ember reméli, hogy hasonló folytatás következik. Ha kérdés merült fel, akkor töltsd ki a cikk alatt található adatlapot. Amennyiben elérkezett az idő, hogy elindíts egy saját nyugdíjbiztosítást, akkor találkozz velem egy nyugdíj tanácsadáson! Az összes nyugdíj megtakarítás közül megtaláljuk, amelyik a legjobb eredménnyel kecsegtet számodra.

Ezt a cikket 1563 nappal ezelőtt írtuk. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jelentkezz díjmentes nyugdíjtanácsadásunkra, és megkeressük a hozzád illő megoldást!

Mindössze 1 óra alatt, egy személyes konzultáció keretében felmérjük az élethelyzetedet, elképzeléseidet, és több tucat ajánlat közül segítünk kiválasztani a hozzád illő nyugdíj-előtakarékosságot!

+36 1 585 8555