A nyugdíjbiztosítás kalkulátor tartalmazza többek közt a teljes költség mutatót (TKM), a választható portfóliók számát, illetve az ügyfelek biztosítóra vonatkozó értékelését.

Az ajánlatokra kattintva olyan más, a nyugdíjbiztosításra vonatkozó fontos információt is megkapsz, mint például:

  • a kiegészítő szolgáltatások listája,
  • a haláleseti szolgáltatás mértéke,
  • a díjszüneteltés, díjmentesítés, és díjcsökkentés lehetőségei,
  • a eszközalap váltásának költsége, vagy
  • a biztosítói bónuszok rendszere.

Nyugdíjbiztosítás Kalkulátor 🧮 – ezekkel tervezz!

Azonban azt fontos hangsúlyozni, hogy a sok nyers adat ellenére pusztán a kalkulátoros összehasonlítás alapján nem érdemes dönteni!

Ezért készítettünk neked egy rövid nyugdíjbiztosítási útmutatót is, mely eligazít az alapfogalmakban, és tartalmaz egy hozam táblázatot is. Ezen felül a lenti űrlap segítségével jelentkezhetsz egy ingyenes konzultációra egyik független szakértőnkkel – hogy teljesebb képet kapj egy ilyen horderejű döntés előtt!

Nyugdíj kalkulátor – mekkora kiegészítésre lesz szükséged nyugdíjbiztosításból?

Nyugdíjbiztosítás választása előtt érdemes azt tudni, hogy mekkora különbség lesz a mostani jövedelmed, és a várható nyugdíjad összege között – így megtudhatod, hogy mekkora összegre lesz szükséged kiegészítésként a nyugdíjas évekre. Ennek egyszerű meghatározására létrehoztunk egy nyugdíj kalkulátort:

Nyugdíjkalkulátor

Születési évem
Nettó fizetésem Ft

A nyugdíjkalkulátor által számított adatok tájékoztató jellegűek, és körülbelül 90%-os pontossággal számolnak.

Hogy számol a kalkulátor?
Várható nyugdíjad:
Ami -tal kevesebb mint a mostani fizetésed. Ahhoz, hogy ezt a hiányt pótold, havonta és közötti összeget érdemes félretenned egy 20% adójóváírásos nyugdíj előtakarékosságba.

Nyugdíjbiztosítás Kisokos 2024 📕 – Alapfogalmak, gyakori kérdések

Mi az a nyugdíjbiztosítás? 🔍

Egy a három nyugíjcélú öngondoskodási forma (nyugdíjbiztosítás, önkéntes nyugdíjpénztár, nyugdíj előtakarékossági számla) közül, melyet az állam adójóváírással és adómentességgel támogat.

A nyugdíjbiztosítás definíciója törvény alapján: egy olyan életbiztosítás, mely a nyugdíjbiztosítás biztosítottjának:

  • halála,
  • nyugellátásra való jogosultságának megszerzése,
  • legalább 40 százalékos mértékű egészségkárosodása (rokkantság),
  • vagy a szerződés létrejöttekor érvényes öregségi nyugdíjkorhatár elérése

esetén teljesít a biztosított (vagy a haláleseti kedvezményezett) felé. A hivatkozott törvény az 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról (más néven az szja törvény).


Létezik euró alapú nyugdíjbiztosítás?

Igen, de nem mindegyik biztosítás köthető euróban. Nyugdíjbiztosítási kalkulátorunk tartalmazza a használható devizanemeket is biztosítási termékek részleteinél. Az eurós megtakarításokra is érvényesek az adókedvezmények.


Elveheti az állam a nyugdíjbiztosításomat?

Nem. A nyugdíjbiztosítások esetében az államtól teljesen független privát biztosító vezeti a te személyre szóló számlád, ahol gyűlnek a megtakarításaid.

A nyugdíjbiztosítás két formája 🔀

Az alapján, hogy mennyi garanciát vállal a biztosító a te hozamodra, alapvetően két típusa van a nyugdíjbiztosításoknak. A garantált hozamú nyugdíjbiztosítás, és a unit-linked biztosításnyugdíjbiztosítás kalkulátorunk mindkét fajtából listáz ajánlatokat, hogy könnyen összehasonlíthasd.


Mi az a garantált hozamú nyugdíjbiztosítás?

A garantált hozamú nyugdíjbiztosítás az egy olyan életbiztosítás, melynél a biztosító felel egy bizonyos mértékű hozam eléréséért. Ez a szint általában alacsonyabb egy hasonló díjú unit linked biztosításnál, mivel a biztosító viseli a kockázatot.


Mi az a unit linked biztosítás?

A unit-linked életbiztosítás a nyugdíjbiztosítások olyan fajtája, ahol életbiztosítási szolgáltatásokon felül a biztosítón keresztül befektetheted a pénzed különböző portfóliókba. Befektetési egységhez kötött biztosításnak is szokták hívni.

Nyugdíjbiztosítás előnyei, hátrányai – miért jó a nyugdíjbiztosítás? ✅❌

  • Nincs rá hatással a nyugdíjkorhatár-emelés

  • Évente 130 000 Ft – más nyugdíj megtakarítással kiegészítve akár 280 000 Ft – adójóváírás

  • 6 év után feleződik a kamatadó, 10 év után megszűnik

  • Teljesen független az államtól, biztosítói háttérrel

  • Devizában is meg lehet takarítani

  • Magas szintű kockázati védelem érhető el kiegészítő szolgáltatásokkal

  • Ha minket választasz, akkor személyes GRANTIS tanácsadód segíteni fog az évek alatt

  • Bonyolult költségszerkezet

  • Büntetőkamattal kell visszafizetni az adójóváírást nyugdíj előtti feltörés esetén

  • Visszavásárlás esetén magas költségek

  • A többi nyugdíj megtakarításhoz képest sokszor magas TKM

  • Rengeteg termék, nehéz kiválasztani a számodra legjobb nyugdíjbiztosítást.

Nyugdíjbiztosítás adójóváírás és adókedvezmény 💰

Az öregedő társadalommal járó problémák enyhítésére a kormány adóvisszatérítésekkel (pontosabban adójóváírással), adókedvezményekkel, vagy akár teljes kamatadó-mentességgel is támogatja a nyugdíjcélú megtakarításod!

A kifejezetten nyugdíjcélú megoldások közül adómentességre ad lehetőséget a nyugdíjbiztosítás mellett az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás, és a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) is.


Nyugdíjbiztosítási adójóváírás – hogyan igényelhető?

Az adójóváírást, adóvisszatérítést a személyi jövedelemadó bevallás során külön kell igényelni, nem jár automatikusan.


Hány % adójóváírás jár nyugdíjbiztosítás után?

Az adójóváírás, adóvisszatérítés mértéke a befizetéseid éves értékének 20 százaléka – ám ez nem haladhatja meg az évi 130 000 forintot. Egyéb nyugdíj előtakarékossági formával kiegészítve ez az összeg legfeljebb évi 280 000 forintra is emelhető.


Mennyi a kamatadó?

A köznyelvben kamatadónak nevezett „kamatra számított személyi jövedelemadó” mértéke 2023-ban 15 %.


Hány év után jár kamatadó kedvezmény, vagy kamatadó mentesség?

A 15 százalékos kamatadó a rendszeres díjon elért hozamodra hat év után 7,5 százalékra, tíz év után 0-ra csökken. Így legalább 10 évig kell nyugdíjbiztosítással megtakarítani ahhoz, hogy teljesen adómentesen felvehesd a nyugdíjkiegészítésed.

Nyugdíjbiztosítás költségei – a TKM, és egyéb díjak 💸

Nyugdíjbiztosítás kalkulátorunk ugyan tartalmaz egy Teljes Költség Mutató értéket, azt azonban nagyon fontos tudni, hogy az egy, a biztosító által kiadott becsült érték egy tipikus szerződés alapján – tehát rád nem biztos, hogy pontosan az az érték vonatkozik!


Mi az a TKM?

Teljes költség mutató rövidítése. A jegybank által megalkotott mutató célja, hogy egyszerűen összehasonlíthatóvá tegye a nyugdíjbiztosításokat, egyéb életbiztosításokat és önkéntes nyugdíjpénztárakat azok költségei alapján. A tőkére vetített százalékos mutatót egy, az átlagos szerződéssel közel megegyező példa alapján számolják a biztosítók a nyugdíjbiztosításoknál.


Mit tartalmaz a TKM?

Alapvetően a vagyonkezelési költségeket, az adminisztratív díjakat, és a kötelező kockázati biztosítások költségét tartalmazza. Mivel egy tipikus helyzetet mutat be a TKM, nem biztos, hogy megfelel a te helyzetednek. Ha pontosabb költség-becslést szeretnél, érdemes személyes találkozót igényelned, ahol személyre szabott számítások alapján tudsz dönteni.


Tényleg a nyugdíjbiztosítás a legdrágább?

Sajnos az interneten olvasható cikkek részrehajló képet festenek le a nyugdíjbiztosításokról. Egyrészt azért mert szándékosan kiválasztják a legmagasabb költségű nyugdíjbiztosítást, másrészt még az így készített számítások is durván hibásak. Mi a biztosító társaságokkal együttműködve fejlesztettük le a számítási logikákat ezért a kalkulátorunk a valóságot mutatja, ami pedig igen eltérő a fent említett cikkek tippelgetéseitől. A kalkuláció mellett érdemes a nyugdíjbiztosítás összefoglalónkat is elolvasnod. Egy jól kiválasztott nyugdíjbiztosítással hosszútávon 2% körüli költséggel körülbelül 6-8%-os éves átlaghozamot tudunk elérni, amiből komoly nyugdíjtőke építhető. A nyugdíjbiztosításoknak ráadásul 2017-től törvényileg minden költséget ki kell mutatniuk, ami sajnos nem mondható el például az önkéntes pénztárakról.


Mi történik, ha nem tudom fizetni a nyugdíjbiztosítás díját?

Sokan vannak úgy vele, hogy nem tudnak 10-20-30 évre előre gondolkodni, vagy félnek, hogy történik velük valami. A nyugdíjbiztosítások az ilyen helyzetekre is kínálnak megoldást, ugyanis 3 év után sok ajánlat szüneteltethető, így ha pl. elveszítjük a munkánkat akkor ettől még nem kell felbontanunk a nyugdíjbiztosítási szerződésünket. De ezen kívül lehet díjat csökkenteni, növelni illetve számos rugalmassági tényező és kiegészítő szolgáltatás elérhető, ami mind nagyobb biztonságot jelent a jövőre nézve.

Nyugdíjbiztosítás hozam – mire lehet számítani hosszú távon? 📈

Mivel a nyugdíjbiztosítás egy hosszú távú megtakarítás, nem szabad egy-egy alap hasznosságát meghatározni pusztán 1, vagy akár 3 éves távlatából. Mindazonáltal szükség van olyan adatokra, melyek alapján meg lehet állapítani egy várható hozamot, annak ellenére, hogy

egy eszközalap, vagy más befektetés historikus adatai sohasem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményükre!

Ezt ugyan sokan tudják, de sajnos sokszor nem veszik figyelembe, és elhamarkodott pénzügyi döntéseket hoznak!

Hozam összehasonlító táblázat

A nyugdíjbiztosítás hozamok egyszerű összehasonlítása érdekében – Magyarországon egyedülálló módon – a GRANTIS létrehozott egy mindenki által hozzáférhető adatbázist, mely egy helyen tartalmazza a nyugdíjbiztosítási eszközalapok teljesítményét.

Nyugdíjbiztosítás eszközalapok hozamai

Eszközalap neve1 éves hozam
(2021.12.31.-2022.12.31.)
3 éves hozam
(2019.12.31.-2022.12.31.)
5 éves hozam
(2017.12.31.-2022.12.31.
Allianz Aktív Menedzselt Hozamkereső (AHA)-6,37%33,24%
Allianz Aktív Menedzselt Kiegyensúlyozott (AKA)-6,86%21,71%
Allianz Allianz Menedzselt Forint (AMA)7,31%19,79%23,00%
Allianz Állampapír (ÁGA)0,18%-4,27%-3,20%
Allianz BRIC Részvény (BRA)-20,67%-21,62%-3,28%
Allianz Demográfia Részvény (DMA)-12,71%29,64%59,11%
Allianz Európai Kötvény (EKA)-11,57%-3,30%7,03%
Allianz Európai Részvény (ERA)-1,54%27,35%49,73%
Allianz Ipari Nyersanyagok Részvény (IPA)32,15%89,15%89,56%
Allianz Kína és Távol-Kelet Részvény (KRA)-10,67%-1,42%7,45%
Allianz Környezettudatos Részvény (KTA)-8,16%52,39%102,59%
Allianz Magyar Kötvény (MKA)-14,85%-24,07%-21,38%
Allianz Magyar Részvény (MRA)-13,75%-6,66%6,15%
Allianz Nemzetközi Ingatlan (NIA)-8,95%0,02%0,55%
Allianz Oroszo. és Kelet-Európa Részvény (ORA)-23,05%-4,31%23,32%
Allianz Pénzpiaci Forint (PPA)7,02%6,13%4,07%
Allianz Világgazdasági Részvény (VRA)-5,94%41,81%79,42%
Allianz Biztonságos Kötvény Euró-3,73%-5,87%-7,61%
Allianz BRIC Részvény Euró-24,03%-32,69%-22,47%
Allianz Európai Kötvény Euró-18,38%-19,51%-16,05%
Allianz Európai Részvény Euró-9,08%5,67%16,88%
Allianz Fenntartható Növekedés Részvény Euró-16,54%15,50%42,17%
Allianz Világgazdasági Részvény Euró-13,65%16,69%39,29%
Allianz Céldátum 2025 Vegyes (CDA)-10,41%-11,41%-3,59%
Allianz Céldátum 2030 Vegyes (CDB)-17,35%-18,01%-6,24%
Allianz Céldátum 2035 Vegyes (CDC)-18,95%-16,12%-2,21%
Allianz Céldátum 2040 Vegyes (CDD)-19,48%-12,57%3,65%
AEGON Aegon VIG Alfa Abszolút Hozamú (HUF)-6,58%-2,48%
AEGON Belföldi Kötvény (korábban Magyar Kötvény-)-17,69%-27,03%-24,12%
AEGON Aegon VIG BondMaxx Abszolút Hozamú Kötvény Pro (HUF)-7,00%-7,18%-6,41%
AEGON Aegon Feltörekvõ Európa Kötvény Pro (HUF)-29,10%
AEGON Aegon VIG Feltörekvő Piaci ESG Részvény (HUF)-13,58%8,61%18,45%
AEGON Közép-Európai Részvény (korábban Magyar Részvény-)-13,94%8,57%10,38%
AEGON MegaTrend Részvény (HUF)-12,98%33,18%
AEGON MoneyMaxx Total Return (HUF)-19,58%-19,97%-21,42%
AEGON Külföldi Államkötvények-3,28%6,54%16,40%
AEGON Aegon Nemzetközi Részvény (HUF)-5,39%36,38%68,92%
AEGON Pénzpiaci6,92%6,87%6,71%
AEGON BlackRock Continental European Flexible Részvény Pro (HUF)-17,35%
AEGON Budapest Feltörekvő Piaci Részvény (HUF)-11,90%
AEGON Fidelity FAST Europe Részvény Pro (HUF)-6,50%
AEGON Fidelity Sustainable Consumer Brands Részvény Pro (HUF)-16,51%
AEGON Fidelity Global Dividend Részvény (HUF)-1,93%17,82%40,17%
AEGON JPMorgan Global Healthcare Részvény (USD)-9,28%24,52%
AEGON Fidelity Global Multi Asset Income Vegyes Pro (HUF)
AEGON Fidelity Global Technology Részvény (HUF)-11,80%
AEGON Fidelity Pacific Részvény (HUF)-16,21%
AEGON Franklin U.S. Opportunities Részvény Pro (HUF)-26,78%
AEGON HOLD 2000 Vegyes (HUF)0,85%18,35%20,66%
AEGON HOLD 3000 Vegyes (HUF)0,35%
AEGON HOLD Nemzetközi Részvény Alapok Alapja (HUF)-0,60%56,92%81,54%
AEGON JPMorgan US Select Részvény (HUF)-16,26%
AEGON OTP BUX Indexkövetõ Részvény Pro (HUF)-13,78%
AEGON Schroder Global Cities Real Estate Részvény Pro (HUF)-17,54%
AEGON SPDR Gold Árupiaci Pro (HUF)14,45%
AEGON Aegon Tempo Andante 1 Alapok Alapja (HUF)-2,59%-3,53%-1,36%
AEGON Aegon Tempo Andante 2 Alapok Alapja (HUF)-8,79%-9,66%-7,20%
AEGON Aegon Tempo Andante 3 Alapok Alapja (HUF)-8,87%-8,14%-5,21%
AEGON Aegon Tempo Moderato 4 Alapok Alapja (HUF)-10,15%-6,74%-2,39%
AEGON Aegon Tempo Moderato 5 Alapok Alapja (HUF)-9,97%-4,75%0,30%
AEGON Tempó Moderato 6 Alapok Alapja-10,24%-3,68%2,38%
AEGON Aegon Tempo Moderato 7 Alapok Alapja (HUF)-9,26%-0,23%6,64%
AEGON Aegon Tempo Allegro 8 Alapok Alapja (HUF)-9,69%0,79%8,22%
AEGON Aegon Tempo Allegro 9 Alapok Alapja (HUF)-10,01%1,27%9,33%
AEGON Aegon Tempó Allegro 10 Alapok Alapja-10,22%1,29%10,16%
CIG Abszolút Hozam Pro3,17%18,86%13,59%
CIG Pannónia Aktív Pro Vegyes-1,49%37,80%49,36%
CIG Amazonas Latin-amerikai Pro Részvény21,94%-6,10%10,23%
CIG Best Select Pro Vegyes1,73%16,05%22,55%
CIG Észak-amerikai Pro Részvény-5,66%54,31%117,81%
CIG Gangesz Indiai Pro Részvény-1,56%53,35%63,55%
CIG Likviditási Pro6,82%7,54%7,06%
CIG Globális Fejlett Piaci Pro Részvény-4,61%51,82%101,32%
CIG Hazai Pro Vegyes1,02%12,13%16,69%
CIG Jangce Kínai Pro Részvény-16,24%-1,77%22,95%
CIG Kelet-európai Pro Részvény-20,59%-12,22%6,11%
CIG Kolumbusz Nemzetközi Pro Vegyes-1,33%28,77%46,06%
CIG Metallicum Pro Árupiaci10,28%41,49%66,00%
CIG Mozaik Fejlődő Piacok Pro Részvény-7,45%9,47%29,51%
CIG Oraculum Pro Részvénytúlsúlyos Vegyes1,53%15,39%12,03%
CIG Warren Buffett Pro Részvény16,98%64,94%116,62%
CIG Hazai Top Vállalatok Pro Részvény-10,11%-3,41%
CIG Tőkevédett Pro 2022-11,01%-12,76%-10,38%
CIG Tõkevédett Pro 2025-6,56%-13,73%
CIG Euró Alapú Abszolút Hozam Pro-5,30%5,52%-1,16%
CIG Euró Alapú Észak-amerikai Pro Részvény-13,42%25,61%67,47%
CIG Euró Alapú Globális Fejlett Piaci Pro Részvény-12,51%23,15%52,10%
CIG Euró Alapú Kelet-Európai Pro Részvény-25,20%-26,15%-15,79%
CIG Euró Alapú Likviditási Pro-0,70%-0,90%-1,40%
CIG Euró Alapú Mozaik Fejlődő Piacok Pro Részvény-16,18%-15,18%-5,60%
CIG Euró Alapú Pannónia Aktív Pro Vegyes-5,60%25,04%31,60%
CIG Euró Alapú Warren Buffett Pro Részvény8,20%28,53%55,52%
CIG Euró Alapú Amazonas Latin-amerikai Pro Részvény18,96%-15,37%-9,85%
CIG Euró Alapú Gangesz Indiai Pro Részvény-9,39%11,87%13,18%
CIG Euró Alapú Nemzetközi Pro Kötvény-7,81%-6,07%0,73%
CIG Euró Alapú Jangce Kínai Pro Részvény-22,97%-19,33%-5,18%
CIG Euró Alapú Kolumbusz Nemzetközi Pro Vegyes-10,40%5,14%13,36%
CIG Euró Alapú Metallicum Pro Árupiaci1,15%17,07%29,86%
Generali Biztosító Pénzpiaci 20165,94%6,29%6,68%
Generali Biztosító Hazai kötvény-13,39%-19,52%-14,97%
Generali Biztosító Tallózó abszolút hozam4,83%15,25%20,74%
Generali Biztosító Világjáró kötvény3,95%14,37%26,46%
Generali Biztosító Horizont 15+ vegyes-6,26%10,74%30,04%
Generali Biztosító Horizont 10+ vegyes-8,08%0,42%13,79%
Generali Biztosító Horizont 5+ vegyes-8,45%-8,11%0,56%
Generali Biztosító Hazai részvény-8,75%3,50%18,48%
Generali Biztosító Fejlődő világ részvény-4,54%14,10%22,09%
Generali Biztosító Fejlett világ részvény-3,40%36,65%64,23%
Generali Biztosító Világmárkák részvény-3,40%45,96%79,27%
Generali Biztosító Innováció Részvény-15,25%39,90%
Generali Biztosító Fenntartható Világ részvény-4,12%
Groupama Garancia Ázsia Részvény Forint-3,63%21,46%41,48%
Groupama Garancia Európa Csillagai Részvény Forint6,66%48,32%71,61%
Groupama Garancia Európai Részvény Forint-16,54%24,69%
Groupama Garancia Eurózóna Fejlett Piaci Részvény Forint-25,29%29,30%61,54%
Groupama Garancia Eurózóna Fenntartható Fejlődés Részvény Forint-4,85%38,31%62,68%
Groupama Garancia Fejlődő Piaci Kötvény Forint1,70%2,54%7,10%
Groupama Garancia Globális Abszolút Hozam Forint5,58%32,55%
Groupama Víz- és Környezetvédelem Részvény Forint-10,10%35,23%66,16%
Groupama Idősödő Társadalom Részvény Forint-2,52%18,31%33,97%
Groupama Garancia Közép-Európai Részvény Forint-11,40%7,90%19,93%
Groupama Garancia Közép-Európai Rövid Kötvény Forint3,92%3,16%5,74%
Groupama Garancia Magyar Állampapír Kötvény Forint-8,08%-13,48%-8,58%
Groupama Garancia Magyar Extra Hosszú Kötvény Forint-20,15%-29,42%-22,95%
Groupama Garancia Magyar Horizont Kötvény Forint-1,62%-4,03%-0,36%
Groupama Garancia Magyar Középtávú Kötvény Forint-6,81%-11,84%-6,15%
Groupama Garancia Magyar Részvény Forint-15,68%-6,95%13,16%
Groupama Garancia Magyar Spektrum Kötvény Forint5,26%5,03%7,41%
Groupama Garancia Pénzpiaci Forint9,36%10,79%10,82%
Groupama Garancia Természeti Kincsek Árupiaci Forint18,16%61,03%51,71%
Groupama Céldátum 2030 Vegyes Forint-6,75%
Groupama Céldátum 2035 Vegyes Forint-6,21%
Groupama Céldátum 2040 Vegyes Forint-5,99%
Groupama Céldátum 2045 Vegyes Forint-5,45%
Groupama Céldátum 2050 Vegyes Forint-6,19%
K&H 3az1-ben dinamikus B sorozat-13,42%1,06%
K&H 3az1-ben óvatos B sorozat-7,43%1,13%
K&H aranykosár kötvény B sorozat2,78%2,64%6,04%
K&H fejlett piaci részvény B sorozat-10,79%15,94%30,87%
K&H fejlődő piaci részvény B sorozat-6,90%12,38%26,30%
K&H fenntartható fejlõdés lendület vegyes B sorozat-6,87%11,49%
K&H fenntartható fejlõdés kényelem vegyes B sorozat-6,10%
K&H válogatott kényelem vegyes B sorozat-8,56%-4,91%4,75%
K&H válogatott lendület vegyes B sorozat-7,38%10,66%28,06%
K&H válogatott iram vegyes B sorozat-5,51%25,67%50,52%
MetLife Balaton likviditási forint (HUF)7,10%8,35%10,50%
MetLife Kincstár magyar kötvény (HUF)-10,47%-16,16%-11,47%
MetLife Balance globális kötvény (HUF)1,96%17,69%38,18%
MetLife Ritmus – aktívan menedzselt vegyes (HUF)-5,59%0,43%23,79%
MetLife Maraton magyar kötvény (HUF)-16,97%-26,20%-21,63%
MetLife Korona magyar részvény (HUF)-8,16%0,70%19,24%
MetLife US Top amerikai részvény (HUF)-8,40%59,57%110,29%
MetLife Global Top nemzetközi részvény ja (HUF)-8,91%34,83%64,93%
MetLife Long Life nemzetközi részvény (HUF)-2,05%45,78%91,36%
MetLife Euro Top európai részvény (HUF)-4,71%27,73%61,85%
MetLife Aranysárkány kínai részvény ja (HUF)-14,52%27,89%60,39%
MetLife Kasmír indiai részvény ja (HUF)-2,25%38,58%54,66%
MetLife Euro Palace európai ingatlan részvény (HUF)
MetLife Optimum 2030 céldátum (HUF)-7,92%20,08%43,36%
MetLife Optimum 2040 céldátum (HUF)-6,61%26,43%53,59%
MetLife Balance globális kötvény (EUR)-5,00%-1,41%9,55%
MetLife Ritmus – aktívan menedzselt vegyes (EUR)-12,63%-8,94%6,61%
MetLife US Top amerikai részvény (EUR)-15,86%27,93%58,65%
MetLife Global Top nemzetközi részvény ja (EUR)-15,31%12,81%29,54%
MetLife Long Life nemzetközi részvény (EUR)-9,26%18,74%45,83%
MetLife Euro Top euróövezeti részvény (EUR)-10,87%5,37%14,98%
MetLife Aranysárkány kínai részvény ja (EUR)-20,03%6,99%25,96%
MetLife Kasmír indiai részvény ja (EUR)-9,06%12,61%18,37%
MetLife Euro Palace európai ingatlan részvény (EUR)
MetLife Optimum 2030 céldátum (EUR)-14,36%0,42%13,07%
MetLife Optimum 2040 céldátum (EUR)-12,93%5,56%20,26%
NN Aktív Hozamfigyelõ vegyes – A-9,36%-3,95%-5,00%
NN Európai részvény ESG – A-12,24%
NN Fejlõdõ piaci részvény ESG – A-8,26%
NN Globális lendület részvény-18,14%21,16%51,57%
NN IT szektor részvény-17,64%54,27%104,96%
NN Kínai részvény-28,05%-4,72%23,26%
NN Lendület vegyes alapok ja-0,46%20,87%39,09%
NN Magyar kötvény-13,43%-22,35%-20,39%
NN Magyar pénzpiaci3,76%0,77%-0,91%
NN Magyar részvény-14,68%-9,51%6,27%
NN Megatrend részvény ESG – A-14,64%
NN Nemzetközi Kötvény-8,58%0,08%
NN Nemzetközi eü.-i részv. eszk. alap – A1,77%
NN USA részvény ESG – A-12,20%
NN Biztonság vegyes alapok ja-10,19%-11,12%-6,03%
NN Egyensúly vegyes alapok ja-7,11%0,93%9,99%
NN Energia szektor részvény64,71%60,20%59,83%
NN Céldátum 2030-7,26%-6,87%1,04%
NN Céldátum 2035-7,89%-4,01%4,62%
NN Céldátum 2040-7,92%0,10%10,64%
NN Céldátum 2045-8,83%4,79%17,72%
NN Céldátum 2050-10,07%
NN Európai kötvény – B EUR-21,43%-23,64%-20,74%
NN Euró likviditás – B EUR-5,20%-7,97%-10,34%
NN Kiemelt védelmű vegyes-5,21%-6,51%-8,35%
NN Nemzetközi Kötvény EUR-15,75%-17,28%
NN Aktív hozamfigyelõ kötvény eszk. – B EUR-12,65%-13,27%-14,05%
NN Aktív Hozamfigyelő vegyes EUR-16,73%-13,52%-15,25%
NN Aktív hozamfigyelõ prémium eszk. – B EUR-19,13%-14,20%-17,09%
NN Euró-zóna részvény EUR-15,72%1,15%2,42%
NN Euró-zóna vállalati kötvény EUR-14,43%-14,03%-11,91%
NN Fejlődő részv.piacok magas oszt. eszk. EUR-15,26%-6,66%-4,21%
NN Globális ingatlancégek részvény eszk. EUR-22,04%-16,30%-1,73%
NN IT szektor részvény EUR-24,02%27,16%58,72%
NN Kínai részvény – EUR-33,73%-21,32%-4,67%
NN Nemzetközi egészségügyi részv. EUR-5,88%20,26%39,50%
NN Céldátum 2030 EUR-14,20%-11,30%-5,84%
NN Céldátum 2035 EUR-15,34%-9,44%-3,20%
NN Céldátum 2040 EUR-15,90%-6,48%0,80%
NN Presztízs- és luxusmárkák részvény EUR-19,30%29,34%60,32%
NN USA részvénypiaci EUR-12,79%19,49%51,04%
NN Megatrend részvény ESG – B EUR-21,29%
NN Nemzetközi részvénypiaci ESG – B EUR-20,97%
NN Céldátum 2025 EUR-12,63%-12,60%-9,76%
NN Céldátum 2045 EUR-16,41%-4,77%
Signal Iduna Amundi Óvatos Kötvény Befektetési Alap8,12%7,91%6,48%
Signal Iduna HOLD Széf Abszolút Hozamú Bef. Alap7,11%5,85%2,66%
Signal Iduna HOLD Rövid Kötvény Befektetési Alap1,64%0,17%1,03%
Signal Iduna Amundi Magyar Kötvény Befektetési Alap-12,99%-19,18%-17,86%
Signal Iduna SI Amundi Kötvény Befektetési Alap-13,74%
Signal Iduna HOLD Részvény Befektetési Alap0,61%27,25%44,38%
Signal Iduna HOLD Nemzetközi Részvény Bef. Alap-0,60%42,65%81,54%
Signal Iduna SI Amundi Globális Alapok A.Vegyes Bef.A-4,77%
Signal Iduna Amundi USA Devizarészvény Bef. Alap (U)-1,08%53,73%104,13%
Signal Iduna Amundi Közép-Európai Részv. Bef.Alap (U)-8,51%10,48%21,90%
Signal Iduna Amundi Magyar Indexköv.Részv.Bef.Alap(U)-15,15%-10,37%1,13%
Signal Iduna Amundi Selecta Európai Részv.Bef.Alap(U)-4,24%18,32%27,06%
UNION Aktív Hazai Kötvény (Ft)-15,05%-22,77%-18,32%
UNION Aktív Globális Kötvény (Ft)-7,39%3,40%5,60%
UNION Konzervatív Vegyes (Ft)-11,10%-4,66%5,38%
UNION Kiegyensúlyozott Vegyes (Ft)-9,44%4,92%19,30%
UNION Növekedési vegyes (Ft)-7,24%15,16%35,14%
UNION UNION-Megatrends Vegyes (Ft)-6,78%34,91%
UNION-Greentrends vegyes-8,82%
UNION Globális fejlett részvény (Ft)-7,01%34,75%61,96%
UNION Globális fejlődő részvény (Ft)-9,05%9,75%20,69%
UNION Ázsiai részvény (Ft)-6,20%16,40%27,56%
UNION Fejlődő Európa Részvény-19,62%-12,52%
UNION Földünk Kincsei Részvény17,59%57,59%
UNION-Techtrends részvény-18,41%
UNION Arany árupiaci (Ft)12,80%42,67%78,59%
UNION Ingatlan6,64%11,20%
UNION Optimax 2025 Céldátum Vegyes-7,88%-0,72%9,99%
UNION Optimax 2030 Céldátum Vegyes-8,87%6,06%20,62%
UNION Optimax 2035 Céldátum Vegyes-8,15%10,28%26,99%
UNION Optimax 2040 Céldátum Vegyes-7,90%14,08%32,24%
UNION USD Harmony Vegyes-17,79%-3,70%
UNION USD Spirit Vegyes-18,23%3,53%
UNION USD USA Részvény-21,01%12,71%
UNION USD Aktív Globális Kötvény-15,24%-13,86%
UNION UNION-Best Selection vegyes euró (EUR)-15,70%-8,08%-1,74%
UNION UNION-Iránytű vegyes euró (EUR)-11,39%-1,33%8,58%
UNION EURO Aktív globális kötvény (EUR)-14,53%-14,52%-15,22%
UNION EURO Európai részvény (EUR)-11,99%1,76%9,80%
UNION EURO Globális Részvény-14,60%5,33%#HIÁNYZIK
UNIQA Arany14,49%42,86%82,95%
UNIQA Fejlett piaci részvény-5,77%38,20%77,99%
UNIQA Feltörekvő piaci részvény-2,08%17,99%36,99%
UNIQA Forint Likviditás3,05%4,61%5,06%
UNIQA Globális kötvény-7,74%2,86%15,52%
UNIQA Hazai részvény-10,63%-5,80%10,80%
UNIQA Magyar államkötvény-17,60%-26,11%-22,15%
UNIQA Menedzselt kiegyensúlyozott-8,92%8,70%27,89%
UNIQA Menedzselt konzervatív-13,96%-20,64%-15,10%
UNIQA Menedzselt kötvénytúlsúlyos-11,54%-4,30%8,75%
UNIQA Menedzselt részvénytúlsúlyos-8,22%17,65%42,88%
UNIQA Nemzetközi ingatlan-10,28%9,65%36,88%
UNIQA ProtAktív Globális részvény-10,71%12,86%8,33%
UNIQA Rövid lejáratú pénzpiaci4,12%4,97%5,35%
UNIQA Spektrum abszolút hozam-3,19%6,20%21,72%
UNIQA Új technológiák-21,10%43,00%111,04%
UNIQA Cél 2030-3,28%32,98%67,64%
UNIQA Cél 2035-3,75%34,26%69,23%
UNIQA Cél 2040-4,04%34,94%72,18%
UNIQA Cél 2045-4,50%35,28%69,60%
UNIQA Cél 2050-4,93%34,19%66,30%
UNIQA Globális részvény-7,63%36,59%75,54%
UNIQA Menedzselt kiegyensúlyozott-8,92%8,70%27,89%
Forrás: GRANTIS gyűjtés és számítás. Legutóbbi frissítés: 2023. március

Nyugdíjbiztosítás megszüntetése, hozzáférhetősége, díjszüneteltetés, díjcsökkentés 💱


Hogy történik a nyugdíjbiztosítás megszüntetése a nyugdíjkorhatár elérésekor?

Egy feltételnek kell teljesülnie, hogy a biztosító szolgáltassa neked a nyugdíjbiztosításban felhalmozott vagyont: el kell érned a szerződéskötéskor érvényes nyugdíjkorhatárt. Ekkor általában választhatsz, hogy egy összegben, járadékként, vagy vegyesen szeretnéd-e felvenni a nyugdíj megtakarításod. Bármelyik lehetőséget is választod, a megtakarítást biztosan adómentesen veheted fel.


A nyugdíjkorhatár emelése hatással van a hozzáférhetőségre?

Nem, mivel a nyugdíjbiztosítási szerződés a kötéskor aktuális hivatalos nyugdíjkorhatárig tart, a nyugdíjkorhatár, szerződési időszak alatti kitolásának nincsen hatása a lejáratra.


Nyugdíjbiztosítás megszüntetése lejárat előtt lehetséges?

Igen, de általában csak végső esetben ajánlott. Nyugdíjbiztosításoknál megszüntetése a lejárat előtti részleges vagy teljes visszavásárlással történik. Ebben az esetben a biztosítóhoz a visszavásárlási igényt írásos formában kell benyújtani, ami a kézhezvételt követően kiszámítja neked az aktuális visszavásárlási értéket.

Ez az érték a (biztosítói szerződésenként eltérő) a biztosító visszavásárlási szabályai szerint csökkentett egyenleg, tehát legtöbbször nem a teljes megtakarításodat kapod vissza. Sőt, ezen felül az igénybe vett adókedvezmények 20%-kal növelt összegének és a szerződéshez kapcsolódó egyéb költségek levonását is tartalmazza.

Részvisszavásárlás esetén is az összes igénybe vett adókedvezményt és 20% büntetőkamatot vonnak le. Egyes biztosítóknál nincs lehetőség részvisszavásárlásra, csak a teljes szerződést megszüntetve juthatsz a pénzedhez, illetve erre is sokszor csak az első 1-3 év elteltével van lehetőséged.


Mikor lehet hozzáférni a nyugdíjbiztosításhoz?

Alapesetben a nyugdíjbiztosítás akkor szolgáltat, ha elérted a szerződéskötéskor érvényben lévő hivatalos nyugdíjkorhatárt (legtöbbször 65 év), vagy ha ezt megelőzően mész öregségi vagy legalább 40%-os rokkantsági nyugdíjba. Halál esetén a szerződésben megjelölt kedvezményezett (kedvezményezett hiányában az örökös/ök) kapja meg a pénzt.


Van olyan eset, amikor vissza kell fizetni nyugdíjbiztosítás adójóváírást?

Igen. Nyugdíjkorhatár előtti megszüntetés esetén vissza kell fizetned az adóvisszatérítéseket 20 százalékos büntetőkamattal terhelve. Ha például 5 évig minden évben visszakaptál 130 000 forintot, de az ötödik év után felmondod a szerződést, a 650 000 forint adóvisszatérítésen felül további 130 000 forintot kell büntetőkamatként befizetned.

Alapvetően 3 dolog befolyásolja egy nyugdíjbiztosítás befektetési oldalának végső hasznát 📊

Az ajánlat költségei (a TKM mutató nem fedi le az összes költséget ami előfordul nyugdíjbiztosítások esetén)

A várható hozamok (de egyedül historikus adatok alapján nem szabad elindulni)

Az ajánlat rugalmassága (hosszú távon sok pénz múlik az olyan részleteken, mint a minimum időtartam; a visszavásárlás, díjszüneteltetés, díjcsökkentés lehetősége; vagy az eszközalap váltásának költségei)

Független GRANTIS nyugdíjbiztosítási szakértőink ismerik ezeket a részleteket – és egy online, telefonos, vagy személyes konzultáció során szívesen válaszolnak kérdéseidre!

Miért éri meg nyugdíjbiztosítást indítani?

Útmutatónk végén megmutatjuk összefoglalva, hogy miért is érheti meg neked is nyugdíjbiztosítást kötni:

  • Az adójóváírásnak köszönhetően minden félretett pénz +20%-kal többet ér
  • Eszközalapokon keresztül hozhatsz befektetési döntéseket, hosszú távú magas átlaghozam is elérhető
  • 65 éves korban jár le, akkor is ha az állam kitolja a nyugdíjkorhatárt
  • Fizet halál és rokkantság esetén is, illetve
  • Illetékmentesen örökölhető, hagyatéki eljáráson kívül fizet
  • Teljesen független az államtól, ezért nem juthat a magánnyugdíjpénztárak sorsára
  • Munkahely elveszítés esetén akár több évre is szüneteltethető

👩‍💼 Hogyan segít a Grantis, hogy te is kihasználd a nyugdíjbiztosítás előnyeit? 👨‍💼

Úgy tudunk igazán jó tippeket adni a nyugdíj-előtakarékosságban rejlő előnyök maximális kihasználásához, ha előbb mindent részletesen átbeszélünk, és felmérjük az igényeid. Szolgáltatásunk lényege a személyes tanácsadás, amelynek keretein belül minden felmerült kérdésre személyre szabott és őszinte választ kapsz. Itt olyan fontos dolgokat beszélünk meg veled kapcsolatban, mint:

  • személyes céljaid és lehetőségeid,
  • az életkorod, a fizetésed, a megtakarításaid és hiteleid,
  • családi helyzeted,
  • pénztári tagságaid,
  • a kockázattűrő képességed, a hozamelvárásod,
  • a pozitív és negatív tapasztalataid
  • és még számos olyan egyéni kérdés, ami pénzügyileg meghatároz téged – és ezáltal a legjobb következő lépést!

Az elmúlt 7 évben több mint 12.000 nyugdíj előtakarékosság elindításában segítettünk ügyfeleinknek. Ezért rengeteg időt és pénzt tudunk neked is spórolni azzal, hogy megosztjuk veled a tapasztalatainkat.

Hogy zajlik egy GRANTIS konzultáció a gyakorlatban?

1. 3 munkanapon belül felvesszük veled a kapcsolatot 📞

A visszahíváskérési űrlap elküldése után, a területileg illetékes független pénzügyi szakértőnk felveszi veled a kapcsolatot és minden kérdésedre őszinte és pártatlan választ kapsz. Ne feledd: Mi nem a pénzintézeteket, hanem téged képviselünk!


Az ő nyugdíjbiztosítási ajánlataikat mind összehasonlítjuk számodra:

2. Kiszámoljuk neked a várható lejárati összegeket 🧮

Az itt listázott pénzintézetek nyugdíj előtakarékossági ajánlatát a számok szintjén is összehasonlítjuk neked. Levont költségek, várható lejárati összegek, annak függvényében, hogy havonta mekkora összeget tennél félre a nyugdíjadra, így még egy fontos szempont alapján tudsz majd rangsorolni.

3. Megmutatjuk a múltbéli hozamokat 📈

Egy főállású szakemberünk csak azon dolgozik, hogy folyamatosan gyűjti és elemzi a nyugdíjcélú ajánlatok hozamadatait. Így képbe hozunk az egyes pénzintézetek által elért múltbéli hozamokról is, hogy a marketing helyett végre a kristálytiszta tényekre alapozva tudj döntést hozni.

4. Közösen összehasonlítjuk az ajánlatokat, átbeszéljük az előnyöket és hátrányokat is 📊

Apróbetűs részek, bónuszok, előnyök és hátrányok, úgy ahogyan ezt egyik pénzintézettől sem hallottad még: pártatlanul és őszintén. A cél, hogy a TOP 3 általad kiválasztott nyugdíjcélú ajánlatot teljes mértékben átlásd és megértsd az előnyöket és hátrányokat is. Semmire nem beszélünk rá, de mindent megadunk neked, hogy egy felelősségteljes döntést tudj meghozni.

Érdekel a lehetőség? Akkor már csak 1 lépés van hátra: