Nyugdíjasként többet fogsz költeni, mint hitted

Gyimesi Henriett
Gyimesi Henriett

Gyakori tévhit, hogy bevételeinkkel együtt a kiadásaink is csökkenni fognak nyugdíjas éveinkben. A felmérések és a valóság éppen ennek az ellenkezőjét mutatja: a költségek jelentősen nőhetnek is.

A legtöbben úgy gondolják, az időskori kiadásaik jelentős mértékben csökkenni fognak a munkával töltött évekhez képest. A statisztikák szerint a jelenlegi átlagkereset nettó 216 ezer forint – míg az átlagnyugdíj csupán 128 ezer forint. Közel 40% különbséget jelent ez a két összeg között a nyugdíj rovására. Ráadásul nem csak az átlagösszegek közti különbségre igaz ez: jelenleg a fizetésünk nagyjából 60%-át kaphatjuk meg nyugdíj-járadékként.

Sokak szerint nem probléma ez a bevételkiesés, mivel arra számítanak, hogy a kiadásaik is csökkenni fognak nyugdíjasként. Ez viszont tévhit: a bevétel csökkenése mellett a kiadások nemhogy csökkenni, hanem jó eséllyel nőni fognak.

A havi kiadások sem csökkennek annyit, mint várnánk

Gyakori elgondolás, hogy időskorunkra a kötelező havi kiadások jelentősen leredukálódnak. Ez nem feltétlenül lesz igaz. Többnyire ugyanabban a házban vagy lakásban maradunk a nyugdíjkorhatár elérését követően is, amelyben addig is laktunk – így ennek költségei nem sokat fognak változni. Általában ezek az otthonok nagyobb családra lettek méretezve, ugyanakkor ketten – ráadásul mind a ketten nyugdíjból – vagy akár egyedül kell továbbra is fenntartanunk, és fizetni a súlyos rezsiköltségeket.

A romló egészségügyi állapotunk miatt új költségek jelennek meg

A továbbra is fennálló kötelező kiadások mellett előfordulhat, hogy bizonyos ház körüli munkákat már nem tudunk magunk ellátni. Persze sokszor segíthetnek ilyenekben a gyerekek, de ha ők mondjuk egy másik városban élnek, máris nem olyan egyszerű ezt megoldani. A 60 éves vagy annál idősebbek között minden második ember egyedül él, tehát a hétköznapokban többnyire magukra vannak utalva. Az egyedül élőknek ez további plusz kiadást jelenthet – legyen szó akár arról, hogy valamit meg kell javítanunk, akár, ha kertes házban élünk, a kerttel kapcsolatos teendőkről.

Valamint érdemes azt is számításba venni, hogy sajnos idősebb korban több egészségügyi problémával is számolni lehet. Az átlagos lakossági fogyasztási kiadásokhoz képest a legnagyobb különbség a gyógyszerek és gyógyáruk során tapasztalhatunk a KSH felmérései szerint – egyértelműen a nyugdíjas korú lakosság költ ezekre a legtöbbet.

A 2018-as adatok szerint a 65-69 év közöttiek gyógyszerkiadásai elérik a 16,5 milliárd forintot, míg a 75 év felettieknél ez az összeg megduplázódik.

Ha a 65-69 éveseket nézzük –  akik jelenleg hozzávetőlegesen 600 ezren vannak -, úgy az egy főre jutó kiadás nagyjából évi 27 500 forintot jelent. De 75 év felett ez az összeg már közel 50 ezer forint évente – mert ezt a korcsoportot 670 ezer ember képviseli.

Az olyan betegségek, mint a magas vérnyomás, mozgásszervi problémák, ízületi panaszok vagy cukorbetegség fokozottan érinti az idősebb korosztályt – így nemcsak gyógyszervásárlásban járnak élen, de az egészségügyi szolgáltatásokat is ők veszik igénybe a leginkább.

Nem érdemes tehát arra alapozni időskori nyugalmunkat, hogy kiadásaink jelentős mértékben csökkenni fognak és anyagi téren emiatt nem lesz problémánk.

Több szabadidőnk lesz, vagyis több időnk lesz pénzt költeni

Arra is érdemes felkészülni, hogy sokkal több szabadidőnk lesz, mivel a mindennapi munkába járás kiesik. Az pedig nem mindegy, hogy mindennapjainkat a nyugdíjkorhatár elérését követően otthon ülve töltjük, vagy élmények szerzésével azáltal, hogy érdekes programokon veszünk részt.

Akár egy korábbi hobbinkban, akár egy újban lelhetjük örömünket, de nagyon sok ma már az olyan szervezett utazás, amelyek kifejezetten idősebb korosztálynak szólnak. Gyermekeinkkel és unokáinkkal is számos program erősítheti a családi köteléket.

Ugyanakkor barátainkkal, ismerőseinkkel sem célszerű felhagyni a közös élmények szerzését. Hiszen a mindennapi társas kapcsolatok a munkába járás megszűnésével nagy mértékben csökkennek, ez pedig kedvezőtlen hatással lehet lelki állapotunkra nézve.

Azt akarod, hogy a gyerekednek kelljen eltartani nyugdíjasként?

Akinek vannak gyerekei, az érthető módon számít a támogatásukra nyugdíjasként. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy nem életszerű elvárni valakitől, hogy a szüleit is ő tartsa el, mert nagyon sok esetben pénzügyileg képtelen önmagáról, a gyerekeiről és még a saját szüleiről is megfelelő mértékben gondoskodni.

Az a legjellemzőbb kifogás arra, miért nem tesz valaki félre az időskorára, hogy nem tudja a fizetésének 10%-át sem nélkülözni havi szinten.

Mégis sokan úgy vélik, hogy gyermekük majd képes lesz akár nagyobb arányban is a fizetésével időskorú szüleit támogatni. Ugyanakkor ebben az esetben saját gyermekünktől vonjuk meg annak lehetőségét, hogy akár saját nyugdíjas éveire tehessen félre. Ráadásul már néhány unoka is megérkezhet a családba. Ha pedig egy nyugdíjas korba lépő szülő elvárja gyermekétől, hogy havi rendszerességgel több 10 ezer forinttal támogassa – ezt a pénzt saját unokájától vonja meg, a rá fordítható összeg csökkenését eredményezheti.

Optimálisabb, ha a nyugdíjas szülők tudják támogatni a gyerekeiket és az unokáikat ahelyett, hogy ők szorulnának folyamatos anyagi segítségre. Egy 40-50 éves “gyermek” életében is adódhat olyan időszak, ami miatt önmaga fenntartása mellett nem tud nyugdíjas korú szüleiről is gondoskodni anyagilag. Ha ilyen helyzet áll elő, inkább családi segítségre van szüksége, mintsem hogy még a szüleiről is ő gondoskodjon. Sőt, lehet hogy éppen a nyugdíjas szülők hozták nehéz anyagi helyzetbe. Az a jó hír viszont, hogy aki időben kezd el megtakarítani a nyugdíjas éveire, annak vélhetően nem lesznek ilyen problémái.

Érdemes időben megtakarítást indítani

Ahhoz, hogy időskorunkban is élményekkel teli életet élhessünk, és ne azon kelljen idegeskedni, hogy a rezsi és a gyógyszerek kifizetése után hogyan jövünk ki hónap végéig a nyugdíjból, érdemes előre gondolkodni. Egy idejében elkezdett és jól megválasztott nyugdíj-megtakarítás nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy későbbi anyagi biztonságunkat megalapozzuk.

Ráadásul ehhez több lehetőség is rendelkezésünkre áll. Jelenleg 3 államilag elismert és támogatott nyugdíjcélú megtakarítási forma közül választhatunk:

  1. az önkéntes nyugdíjpénztár,
  2. a nyugdíjbiztosítás,
  3. valamint a nyugdíj-előtakarékossági számla.

Ahhoz pedig, hogy az igényeinkhez leginkább igazodó nyugdíjcélú megtakarítást választhassunk, érdemes a döntés előtt teljeskörűen tájékozódni lehetőségeinkről. Ehhez sok esetben érdemes szakértői segítséget kérni, hogy biztosak lehessünk abban, hogy a számunkra legmegfelelőbb megoldást választjuk.

Sebestyén András

Kérdésed van a cikk kapcsán? Tedd fel itt nekem!

Sebestyén András vagyok, a Nyugdíjbiztosítás.com alapítója. Örömmel venném, ha megosztanád velem, ami a fejedben van a cikkel kapcsolatban!

+36 1 585 8555