Érdemes-e a nyugdíj-megtakarításomat a tőzsdére alapozni?
A mostani árfolyamesések közben nehéz elhinni, de a tőzsdén nagyon is sokat lehet keresni: a magyar tőzsde például évi 14%-ot nőtt közel 30 éven keresztül, ami igen kimagasló hozam. Természetesen a veszélyei is ugyanígy megvannak. Megmutatjuk, hogyan használd ki okosan a tőzsde előnyeit, ha a nyugdíjadra gyűjtesz. Az elmúlt néhány évben világszerte rendkívüli mértékben emelkedtek
Mi okozhatta 8 ezer NYESZ megszűnését az utóbbi egy évben?
Az elmúlt évben nagyon sokan alakították nyugdíj-előtakarékossági számlájukat (NYESZ) tartós befektetési számlává (TBSZ), azonban úgy tűnik, utóbbiak mégsem bizonyulnak annyira tartósnak, hiszen ugyanebben az időszakban a befektetési számlák száma is visszaesett. Mind a számlák számát, mind a rajtuk tartott befektetések értékét tekintve visszaesett a nyugdíj-előtakarékossági számlák (NYESZ) jelentősége az elmúlt évben – derül ki a
A fiatalok attól félnek, nyugdíjas szüleik eltartása is rájuk hárul majd
Egyre több fiatal készül arra, hogy nyugdíjas szüleit később anyagilag támogassa. Sőt, sokszor a nyugdíjkorhatár közelében járók is erre számítanak, ezzel a lehetőséggel számolnak, amikor későbbi éveiket tervezgetik. Azonban ezzel a megoldással gyermekeink kerülhetnek nehéz helyzetbe a későbbiekben. Nézzük, miért! A 18-59 éves korosztály jelentős része számol azzal, hogy nyugdíjas szülei anyagi támogatásukra szorulnak majd
7 ETF, amit mostantól nyugdíj-előtakarékossági számlára vehetsz
Ettől a héttől kezdve 7 új tőzsdén kereskedett befektetési alap, vagyis ETF érhető el a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Miért érdekes ez nekünk? Azért, mert NYESZ-re is lehet ezentúl ETF-et venni, amiknek jóval olcsóbb az alapkezelési költségük, mint a hagyományos befektetési alapoknak. Ha máris túl sok volt a rövidítés, ne aggódj: cikkünk után minden világos lesz!
Hogyan vehető igénybe a legtöbb adókedvezmény nyugdíj-előtakarékossággal?
Kevesen tudják, de akár 280 ezer forint adójóváírást is tudsz szerezni évente, amit később nyugdíjként fognak kifizetni neked, természetesen kamatokkal megtámogatva. Ehhez azonban több nyugdíjcélú megtakarítást is indítani kell. Mutatjuk, hogyan tudod maximálni az adókedvezményt. Az állam támogatja, ha gondoskodsz időskori megélhetésedről, ezért lehetővé teszi, hogy visszaigényelj valamennyit a befizetett személyi jövedelemadódból. Általános szabály, hogy
Mi történik, ha idő előtt kiveszed a pénzt a nyugdíj-megtakarításodból?
Ma már nem kérdés: a nyugdíjas éveid megélhetését neked kell finanszírozni. Ez viszont 15-25 évnyi elköteleződést jelent, ami elsőre ijesztőnek tűnhet. Biztosan fel is merült benned a kérdés: mi történik, ha nyugdíjas kor előtt megszorulsz, és kiveszed a félretett pénzed? Megválaszoljuk! A nyugdíj-előtakarékosságokhoz semmi esetre sem érdemes hozzányúlni, mert – ahogy a nevük is mutatja
Ezek miatt választották már közel 200 ezren a nyugdíjbiztosítást
Emberek százezrei takarékoskodnak a három államilag támogatott nyugdíj előtakarékossági program keretében, mert tudják jól, hogy privát megtakarítás nélkül nem számíthatnak élhető időskorra. Akinek még csak most nyílik fel a szeme, az bizonyára hamar találkozik a nyugdíjbiztosításokkal, esetleg azzal az érvvel is, hogy drágák. De vajon tényleg annyival költségesebb az alternatíváknál? Tavaly év végéig már 196
Szegény életre számíthatsz nyugdíjasként, ha másoktól várod a megoldást
Aki külső segítségre számít, az nagyot fog csalódni nyugdíjasként, de addigra már késő lesz. A nyugdíjrendszer összeomlása rohamosan közeledik, és erre már most fel kell készülnöd. Bemutatunk néhány megdöbbentő statisztikát, és elmondjuk, hogyan találhatsz kiutat a közelgő elszegényedésből. Magyarország nem olyan régóta része a piacgazdaságnak, ezért az emberek általában bizalmatlanok a piaci megoldásokkal szemben, és
Megmondjuk, mennyi állami nyugdíjra számíthatsz
Biztosan téged is foglalkoztat a kérdés, hogy mennyi lesz az állami nyugdíjad. Gyakori tévhit, hogy az utolsó 5 munkával töltött év alapján állapítják meg a nyugdíj havi összegét, de valójában ez a kalkuláció jóval bonyolultabb ennél. Megmutatjuk, hogyan számolja ki az állam, mennyi nyugdíjra vagy jogosult, és hogy miért lesz megdöbbentően kevés. Ismerkedjünk meg néhány
Mikor kapom meg a pénzem?
A megtakarítás kiválasztásakor sok kérdés fordul meg az ember fejében, de a leghangsúlyosabbak a mikor? és a mennyit? típusú gondolatok. A különböző nyugdíjcélú megtakarítások esetében mindkét kérdésre más-más válaszokat kapsz. A nyugdíjmegtakarítás kiválasztása alapos megfontolást igényel, hiszen nem 1-2-3, hanem 10-20-30 évre kötelezed el magad. De mi határozza meg, hogy pontosan mikor juthatsz hozzá a