NYESZ-R

Verba György | Mánia Fitness
Verba György

A nyugdíj előtakarékossági számla az egyike azon 3 nyugdíj előtakarékosságnak, amire 20%-os adókedvezményt vehetünk igénybe. Ez a 20% pedig azt jelenti, hogy érdemes számba venni ezt a lehetőséget is, ha nyugdíj előtakarékosságon törjük a fejünket.

A nyugdíj-előtakarékossági számla fogalma?

A NYESZ egy olyan értékpapírszámla, ahol nekünk aktívan kell kereskednünk, ha nyereséget szeretnénk elérni. Az igényelhető adókedvezmény mértéke a befizetéseink 20%-a, legfeljebb évente 100.000 forint, de ha 2020-ig nyugdíjba vonulunk, akkor évente maximum 130.000 forint.

 

Mibe fektethetünk a NYESZ-en keresztül?

Ahogy fent is említettük, a nyugdíj előtakarékossági számlánál magunk intézzük a befektetéseinket, ezért nem árt tudni, hogy milyen befektetéseket eszközölhetünk. Íme:

  1. magyarországi, illetve az EGT (Európai Gazdasági Térség) tagállamaiban rendelkezésre bocsátott értékpapírra,
  2. Magyarország, illetve az Európai Gazdasági Térség szabályozott piacára bevezetett értékpapírra,
  3. a Magyar Állam, és az EGT tagállamok által kibocsátott pénzpiaci eszközökre és állampapírokra
  4. eladási-vételi ügyletekre

Ez azt jelenti, hogy magyar és európai uniós befektetéseket választhatunk a NYESZ számlán keresztül, a többi régióba nem tudunk befektetni.

Érdemes a nyugdíjkalkulátorral számolni, hogy nagyjából tudjuk mekkora megtakarításra van szükségünk, csak két kattintás és meg is van az eredmény.

Gyakorlati tudnivalók a NYESZ-hez

Nyugdíj előtakarékossági számla megnyitásához elég mindössze 5.000 forint, és nem kell rendszeres díjfizetést vállalni.

Egyszerre csak egy ilyen megtakarítási számlánk lehet, amit meg kell jelölnünk egy „R” jelzéssel, így jön létre a NYESZ-R kifejezés, vagyis a NYESZ-R ugyanaz, mint a NYESZ!

A NYESZ számla megszüntetése

A NYESZ nem tartozik a legrugalmasabb megtakarítási formák közé, az ugyan igaz, hogy nincs folyamatos díjfizetés, de egy nyugdíj előtakarékosságnál ez nem igazán előny. Ha nyugdíjba vonulás előtt megtörnénk a NYESZ-t, akkor az összes igényelt adókedvezményt 20%-os büntetéssel vissza kell utalni az állam részére, és a kamatjövedelmet pedig egyéb jövedelemként kell leadózni (SZJA, EHO), ami összesen 43%. Egy szó, mint száz nem a rugalmassága miatt érdemes választani a NYESZ-t.

 

Hasonlítsuk össze a nyugdíj megtakarításokat!

A nyugdíj előtakarékossági számlát elsősorban azoknak ajánlom, akik rendelkeznek befektetési tapasztalattal, és megfelelő idővel, hogy kezeljék saját befektetéseiket. Bár korábban már írtam a NYESZ-ről, és az összehasonlításokról, de ezeket a kérdéseket nem árt egyénileg is megnézni, ugyanis a 2014.01.01-től köthető nyugdíjbiztosítások, és az önkéntes nyugdíjpénztárak is optimális megoldások lehetnek, mondhatni a bőség zavarával küszködünk. Jelentkezz az ingyenes nyugdíj tanácsadásunkra az alul található adatlap kitöltésével, és együtt megtaláljuk az ideális nyugdíj megtakarításodat!

Ezt a cikket 1202 nappal ezelőtt írtuk. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sebestyén András

Kérdésed van? Tedd fel most!

Sebestyén András vagyok, nyugdíjmegtakarítási szakértő. Ha bármilyen kérdésed van nyugdíj előtakarékossággal kapcsolatban, csak töltsd ki ezt a rövid űrlapot, és hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

+36 1 585 8555