Népszerű nyugdíjbiztosítások: Indíts magadnak Te is 2015-ben!

Verba György

Azzal, hogy lezárult a tavalyi év, mérleget vonhatsz, és tanulhatsz az előző év eseményeiből. Ez vonatkozik az életed minden területére, különösen a pénzügyekre, és ha már a pénzről beszélünk, a 2014-es év meghozta a nyugdíj megtakarítások legújabb formáját, az államilag támogatott nyugdíjbiztosítást. Gyere nézd meg, hogyan debütált, vagyis milyen fogadtatása volt a nyugdíjbiztosításoknak 2014-ben!

Induljunk a kezdetektől!

A nyugdíjbiztosításoknak két jelentős előnye van az eddig ismert életbiztosításokhoz képest! Az első a 20%-os, évente legfeljebb 130.000 forintos igényelhető SZJA kedvezmény. A második pedig önmagában a szolgáltatásban keresendő, ugyanis ez lett az egyetlen olyan nyugdíj megtakarítás, amely 4 különböző esetben is szolgáltatnia kell számodra:

  1. ha eléred a szerződés megkötésekor aktuális nyugdíjkorhatárt, (jelenleg 65 év)
  2. ha nyugdíjba vonulsz,
  3. ha a TB szerint 40%-osan megrokkansz,
  4. vagy ha meghalnál.

Fontos információ továbbá, hogy ha idő előtt nyúlnál a nyugdíjbiztosításod egyenlegéhez, akkor az összes addig igényelt adójóváírások 120%-át vissza kell utalnod az államnak.

Ezekkel a lényeges feltételekkel indult útjának a nyugdíjbiztosítás 2014.01.01-én.

Sokan választották az új nyugdíjbiztosítást?

Mivel egy nem teljesen új megtakarítási típusról van szó (mindössze a fent említettekben tér el a megtakarításos életbiztosításoktól), ezért már év elején nagy volt a bizalom, és az érdeklődés a nyugdíjbiztosítások irányában. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy 2014.01.01-én már meg is kötötte egy úr a Posta Biztosítónál Magyarország első nyugdíjbiztosítását.

Őt pedig sokan követték, úgyhogy jöjjön pár érdekes statisztikai adat, a 2014-es év első 9 hónapjáról! (Amint lesz, egész éves természetesen jelezni fogom)
9 hónap alatt több mint 45.000-ren választották ezt a nyugdíj előtakarékosságot, és ezeknek a szerződéseknek a 97%-a folyamatos díjfizetésű. Valószínűsíthető, hogy év végére tehát több mint 60.000 látták úgy, hogy a nyugdíjbiztosításon keresztül ki tudják egészíteni az államtól várható nyugdíjukat. (Kattints ide, és számold ki, Te mekkora nyugdíjra számíthatsz)

Maradt a végére még egy érdekes adat is. A biztosítók tájékoztatása szerint az első 9 hónapban összesen 9,5 milliárd forintnyi állománydíjú szerződés került megkötésre. Magyarul egy nyugdíjbiztosítás átlagos éves díja 212.000 forintra tehető, azaz nagyjából havi 17.700 forint.

2015-ben is több nyugdíjbiztosítás közül válogathatsz!

A nyugdíjbiztosítások első éve sikertörténetté vált. Az új életbiztosítások ötöde nyugdíjbiztosítás volt, ami pozitív, hiszen a társadalom elindult az öngondoskodás útján, ahelyett hogy várná a csodát. Jelenleg 45 unit linked típusú, és 5 hagyományos nyugdíjbiztosítási ajánlat közül tudod kiválasztani azt, amelyikkel úgy érzed, hogy meg tudod oldani az egyéni nyugdíjproblémádat. Legyél óvatos, mert egy rossz választást több millió forintod bánhatja. Ha kérdeznél tőlem, akkor töltsd ki a cikk alatt található adatlapot! Csatlakoznál a 60.000 nyugdíjbiztosítás tulajdonosához? Találkozz velem egy nyugdíj tanácsadáson, és egy óra alatt kiderítjük, hogy melyik illik hozzád a legjobban!

Sebestyén András

Kérdésed van a cikk kapcsán? Tedd fel itt nekem!

Sebestyén András vagyok, a Nyugdíjbiztosítás.com alapítója. Örömmel venném, ha megosztanád velem, ami a fejedben van a cikkel kapcsolatban!

Ezt a cikket 1504 nappal ezelőtt írtuk. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
+36 1 585 8555