Milyen lesz a nyugdíjas életünk 2040-ben? Rajtunk múlik!

Verba György

Mindannyiunk fejében ott motoszkál, hogy mi lesz a jövőben, vajon megéri-e néha a karriert a család elé helyezni? Általában a választ csak utólag tudjuk megmondani, de egy biztos, vannak olyan kérdések, amelyeknél nem érdemes kockáztatni biztosra kell menni. Az egyik ilyen a nyugdíjkérdés, hiszen mondjanak bármit is az emberek, az biztos, hogy az csak jól járhat, aki nyugdíjra félretesz. Ugorjunk előre egy kicsit az időben, egészen 2040-ig, és nézzük meg mi vár ránk!

A munkával töltött évek után

Szinte mindannyiunk vágya, hogy a nyugdíjas kor elérése után ne kelljen dolgoznunk, hanem pihenjünk, utazzunk, és természetesen elkényeztessük az unokáinkat. Erre minden lehetőségünk meg lehet, ha akarjuk, teljesen elfelejthetjük a munkát, persze ki-ki a maga vérmérséklete szerint akár dolgozhat is, de csak hobbiból, saját döntésből. Mindez egyetlen egy dolgon múlik, azon a fránya pénzen. Vagyis, ha lesz pénzünk, akkor a fent elsoroltakat mind megtehetjük, viszont amennyiben nem, akkor kénytelenek leszünk tovább dolgozni (ha tudunk). Ebben az esetben egy bonyolultabb adózással kell szembenéznünk, és azzal, hogy életünk végéig nem jutunk ki a mókuskerékből.

Aki nem gyűjtött a nyugdíjára

Jelenleg 2015-öt írunk, és a média igen jelentősen foglalkozik a várható nyugdíjasokkal. Jelenleg egy roskadozó nyugdíjrendszer utolsó éveinek vagyunk a résztvevői, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a jelenlegi nyugdíjak rendkívül szegények (számold ki itt, hogy mennyi nyugdíjad lehet), és 2040-re ez sokkal rosszabb lesz.

Jelenleg az átlag nyugdíj 117 ezer forint körül mozog, de több mint 1 millió ember nyugdíja nem éri el a 100 ezer forintot. Eközben a KSH szerint az átlagkereset majdnem eléri a nettó 160 ezer forintot. 2040-re csak annyi biztos (ha a nyugdíjjal kapcsolatban lehet ilyet mondani), hogy ekkora nyugdíjat sem fogunk kapni, sőt még az is benne van a pakliban, hogy egységesen kap mindenki egy alacsony nyugdíj-segélyt. Így aki nem takarít meg, annak lehet, hogy be kell érni havi 50 ezer forinttal (ez még optimista is, hiszen a hivatalos minimál nyugdíj az 28.500 forint). Ez nem az a nyugdíjas élet, amit elképzeltünk magunknak, és biztosan nem is ezt érdemeljük.

Nyugdíj megtakarítással, kényelmesen

Ha 2015-ből indulunk ki, akkor mondhatni, hogy szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen már rengeteget lehet hallani a nyugdíjproblémáról. Mi több, 3 különböző nyugdíj előtakarékosságra is 20%-os, akár 150 ezer forintos adókedvezményt is igénybe tudunk venni. Így minden befizetett 1.000 forintunk helyett 1.200 forint termeli számunkra a nagyobb nyereséget, és a nyugdíjvagyont.

Az önkéntes nyugdíjpénztár, a nyugdíj előtakarékossági számla, és a nyugdíjbiztosítás is mind abban lehet a segítségünkre, hogy a fellépő nyugdíjhiányt eltűntessük, és legalább olyan színvonalon éljünk, mint nyugdíj előtt. Ha most egy nettó 160 ezer forintot kereső ember félretesz havi 20 ezer forintot, akkor a nyugdíjbiztosítás összehasonlító kalkulátor szerint a legjobb megoldással (6%-os éves hozam mellett) havi 103.425 forint privát nyugdíjunk lesz. Míg az állami nyugdíjunk a jelenlegi szabályok szerint, csak havi 81.346 forint. Egyértelmű, hogy ezt az utat érdemes választani, hiszen így marad pénzünk az utazásra, és az unokákra is.

Életünk utolsó 15 éve a ma döntésén múlik

Bármennyire is közhelyesen hangzik, de ebből a cikkből is kiderül, hogyha ma nem döntünk a nyugdíj megtakarítás mellett, akkor azzal kb. beutaljuk magunkat egy életünk végéig szóló munkavégzésre. Sokkal egyszerűbb most a fizetésünk 10-15%-át megtakarítani, mint idősebb korunkban (esetleg betegen) dolgozni, vagy ami még rosszabb munkát keresni. Ezt kerüljük el, szóval találkozzunk egy nyugdíj tanácsadáson! Egy kellemes megbeszélésen megtervezzük, és kiszámoljuk, hogyan telhet anyagi jólétben az idős korunk.

Ezt a cikket 1310 nappal ezelőtt írtuk. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jelentkezz díjmentes nyugdíjtanácsadásunkra, és megkeressük a hozzád illő megoldást!

Mindössze 1 óra alatt, egy személyes konzultáció keretében felmérjük az élethelyzetedet, elképzeléseidet, és több tucat ajánlat közül segítünk kiválasztani a hozzád illő nyugdíj-előtakarékosságot!

+36 1 585 8555