Három negatív hatás, amit a férfi korengedményes nyugdíj eredményezhet

Verba György
Verba György

A nyugdíjproblémával mindenki tisztában van, így akár egy kis fényt is jelenthet az alagút végén, hogy várhatóan népszavazás lesz arról, hogy a férfiak is nyugdíjba vonulhassanak 40 szolgálati év után. Azonban, ha jobban a dolgok mélyére nézünk, akkor rájöhetünk, hogy bizony igen komoly következményei lehetnek, ha sikerül megszavazni, íme, a 3 legvalószínűbb:

1. A nyugdíjak csökkenni fognak

Ahogy korábban is írtuk, a nyugdíjalap 4-5 évre rendben van, akkor, hogyha semmilyen váratlan esemény nem történik. A férfiak korengedményes nyugdíja pedig egy nagymértékű változás lehet, hiszen az első becslések szerint éves szinten nagyjából 200 milliárd forint lenne a plusz kiadás. Abban egyetérthetünk, hogy a jelenlegi nyugdíjak sem a megfelelő mértékűek, hiszen nagyjából 1 millió ember 100 ezer forintnál kevesebb összeget kap meg havonta.

A havi nyugdíjak eloszlása

Ha egyénileg vagyunk kíváncsiak a nyugdíjainkra, akkor pedig használjuk a nyugdíjkalkulátort, ami a jelenlegi szabályok szerint megmutatja, hogy mekkora állami nyugdíjra leszünk jogosultak! A hivatalos magyarországi átlagkereset kis híján eléri a nettó 160 ezer forintot, ami után nagyjából 81 ezer forint nyugdíjat kaphatunk. Nettó 100 ezer forint esetén viszont csak 52 ezer forintból kéne megélni egy hónapban. Ami viszont még rosszabb, hogy ezeket a nyugellátások csökkennek még kisseb szintre (erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is beszélt), abból már végképp nem lehet megélni.

2. A nyugdíjkorhatár emelkedni fog

Az államnak a másik lehetősége a nyugdíj kiadások csökkentésére az, ha felemeli a nyugdíjkorhatárt. Így, aki nem tud elmenni korengedményes nyugdíjra, annak még tovább kell dolgoznia. Korábban is beszéltünk róla, hogy mivel növekszik az átlagéletkor, azért szinte természetes, hogy emelni kell a korhatárt, mivel ellenkező esetben egyre több embernek kéne, egyre hosszabb ideig nyugdíjat biztosítani. Erre viszont az államnak nincsen fedezete. Magyarul, ha bevezetésre kerül a korengedményes nyugdíj, akkor valószínűleg azonnal emelkedne a nyugdíjkorhatár a jelenlegi 65 évről 67-68-ra, majd nemsokára 70 évre.

3.Máshonnan kell elvenni a pénzt

A harmadik lehetséges végkimenetel az lehet, hogy máshonnan szerzi be az állam ezt a plusz 150-200 milliárd forintot. Ez azonban csak átmeneti megoldás lehet, és tegyük a szívünkre a kezünket! Az egészségügyben, az oktatási rendszerben, és a közbiztonságban sem dúskálnak úgy a földi jóban, hogy ekkora összeget át lehessen onnan csoportosítani. Arról nem is beszélve, hogy ez maximum 1-2 évig jelentene csak megoldást, és mi történne utána. Összegezve, egy ilyen döntés még a jelenlegi nyugdíjasokat is kellemetlen élethelyzetbe sodorná, aki már nem tudnak tenni azért, hogy valahogy nyugdíj-kiegészítést szerezzenek maguknak. Viszont aki még dolgozik, annak van rá lehetősége.

Csak a nyugdíj megtakarításban bízhatunk

Mind az önkéntes nyugdíjpénztár, mind a nyugdíj előtakarékossági számla (NYESZ), mind a nyugdíjbiztosítás egy olyan megtakarítás, amire 20%-os adókedvezményt tudunk visszaigényelni. Ezzel a lehetőséggel a befizetéseink 120%-a dolgozik értünk, ráadásul itt pénzpiaci környezetben termel a pénzünk reális nyereséget. Mivel a nyugdíjrendszer biztosan nem képes minket ellátni, ezért magunknak kell tenni azért, hogy ne jussunk koldusbotra! Amennyiben kérdésed van, akkor töltsd ki a cikk alatt található adatlapot. Ha viszont a lehető legjobban szeretnéd magad függetleníteni az állami nyugdíj nagyságától, akkor találkozzunk egy nyugdíj tanácsadáson! Egy óra alatt megtervezzük, hogyan lehet olyan nyugdíjad, amiből kényelmesen élhetsz majd.

Sebestyén András

Kérdésed van a cikk kapcsán? Tedd fel itt nekem!

Sebestyén András vagyok, a Nyugdíjbiztosítás.com alapítója. Örömmel venném, ha megosztanád velem, ami a fejedben van a cikkel kapcsolatban!

Ezt a cikket 1269 nappal ezelőtt írtuk. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
+36 1 585 8555