Gyermekek után nyugdíj, hogyan jövünk ki anyagilag?

Verba György

Kissé felpezsdült az ország egy javaslat miatt, amely azt mondja ki, hogy a felnevelt gyermekek számától, és végzettségétől (is) függővé tennék az állami nyugdíjakat. Ergo, ha több gyermeket vállalsz, akkor magasabb nyugdíjad is lesz, azt viszont ne felejtsd el, hogy a gyermeket fel is kell nevelni. Számolgassunk egy kicsit!

Az állami nyugdíj

Mivel pár éve a magánnyugdíjpénztári pillér kiesett az nyugdíjrendszerből, ezért jelenleg az államtól várhatsz valamekkora nyugdíjat, illetve a saját nyugdíj megtakarításaidra támaszkodhatsz. Az állami nyugdíj mértékét legegyszerűbben úgy tudod meghatározni, ha használod a nyugdíjkalkulátort, amihez mindössze a korodat, és a bejelentett béredet kell megadnod.

A gyermekek számától függő kezdeményezés

Ennek az intézkedésnek az a lényege, hogy akinek 2 gyermeke van, annak nem változna a nyugdíja, vagyis egy 1-es szorzót kapna, akinek kevesebb gyermeke születik, az 1-nél kisebb szorzót, aki pedig 2-nél több gyermeket nevel az 1-nél nagyobb szorzót kapna az új rendszerben. Ebben a cikkben szigorúan a számok felől közelítem meg ezt a kérdést, mert nekem is vannak aggályaim ezzel kapcsolatban, amiről itt írtam. Sőt ebben a cikkben még egy számítást is elvégeztem, így folytassuk együtt azt a számítást!

A lényeg az, hogy egy gyermek 0,1-es változást, vagyis 10%-os módosítást jelent az állami nyugdíjunkra nézve. Ez szám szerint azt jelenti, hogy akinek nincs gyermeke az a mostani várható nyugdíjának a 80%-át kapná, az egy gyermekes szülő a 90%-át, és így tovább. Az 5 gyermekes szülő így megkapná a mostani állami nyugdíjának a 130%-át.

Nyugdíj megtakarítás, vagy gyermek nevelés és megtakarítás?

Távol álljon tőlem, hogy bárkit is le-, vagy rábeszéljek a gyermek vállalásra, itt csak anyagi oldalról közelítjük meg a kérdést, egy lehetséges kezdeményezés szerint.

Legyen a két szülőnk 37-37 éves, egyikük keressen 160.000 forintot havonta, a másik pedig 275.000 forintot havonta, hiszen ekkora keresetből könnyebben vállal gyermeket az ember. Nyugdíj kalkulátorunk alapján ez azt jelenti, hogy az első szülő 77.851 forint állami nyugdíjra számíthat, míg társa 119.169 forint nyugdíjra, és ahhoz hogy megtartsák életszínvonalukat 15.000 forintot, illetve 27.000 forintot érdemes félretenniük 28 éven keresztül. Mi a természetesen a lejáratkor jelenértéket nézünk, vagyis a mai vásárlói értéket. Ez azt jelenti, hogy számszakilag magasabb lesz a nyugdíj-kiegészítés, de a pénz értéke nagyjából ennek a jelenértéknek felel meg.

A gyermek megtakarítás lényege, hogy finanszírozni tudjuk gyermekünk oktatását, amihez persze még hozzácsapódik adott esetben a lakhatás, a megélhetés támogatása, és ha jól állunk anyagilag, akkor az életkezdés támogatása is. Jelenleg úgy kalkuláljuk, hogy átlagosan 6-8 millió forintból gyermekünk el tud végezni egy egyetemet, és mellette nem kell szűkölködnie sem. Ha már a gyermek megszületés pillanatában (azért nem a kórházból) elindítjuk a gyermek megtakarítást, akkor havi 25.000 forintból nagyjából 7 millió forintot össze tudunk gyűjteni gyermekünknek, konkrétan 7.063.045 forintot (jelenértéken). Két gyermekre ez havi 50.000 forintot jelent.

A gyermeknevelésnek pedig jelentős költségei is vannak, hiszen a pelenka, ruha, játékok, később az óvodához, iskolához kapcsolódó költségek általánosan nagyjából havi 50.000 forint körüli kiadást jelenthetnek.
Ideális esetben ez azt jelenti, hogy egy gyermekre havonta 50-75.000 forintot költünk. Nézzük meg, hogy anyagilag előnyösebb lesz-e 3 gyermeket vállalni!

Bevállaljunk egy 3. gyermeket a magasabb nyugdíjért?

Az előbb megbeszéltük, hogy a két példaszülőnk összesen 42.000 forintot költ a két nyugdíj előtakarékosságra, és havi 100-150.000 forint körül a két gyermekre, számoljunk 125.000 forinttal az egyszerűség kedvéért. Ez összesen havi 167.000 forint.

Amennyiben vállalnak egy harmadik gyereket, akkor 10%-kal nő az államtól várható nyugdíj, vagyis 85.636 forint (7.785 forinttal több), és 131.085 forint (11.917 forinttal több) lesz. Itt már nyertünk havonta 19.702 forintot.

Sőt még kisebb havi nyugdíj-kiegészítésre van szükség, konkrétan elég lesz egy havi 13.000 forintos, és egy havi 25.500 forintos nyugdíj előtakarékosság is az életszínvonal szinten tartásához. Íme, újabb 3.500 forint megtakarítás, így összesen 23.202 forintot spórolunk meg, ami ugye egy kicsit alacsonyabb összeg, mint a becsült 50-75.000 forint.

Ez azt jelenti, hogy szigorúan számszakilag ez a kezdeményezés inkább az államnak éri meg, mintsem az állampolgároknak, a szülőknek!

Kezeljük külön a gyermeket, és a nyugdíjat!

Ebben a cikkben megnéztük, hogy az a törvényjavaslat, amiről azt mondják, hogy 2018 körül konkretizálódhat, hogyan hat ki egy család bevételeire, és kiadásaira. A számok azt mutatják, hogy ez az esetleges módosítás inkább az állam számára lesz kifizetődő, mintsem a szülőknek, ezért csak azt tudom javasolni, hogy nyugodtan vállalj gyermeket, ha szeretnél, de a nyugdíj megtakarításra így is-úgyis szükséged lesz! Ha kérdésed van a cikkel kapcsolatban, akkor töltsd ki a cikk alján találhat adatlapot, ha pedig konkrét nyugdíj megtakarítást keresel, akkor üljünk le egy nyugdíj tanácsadásra egy kávé mellé, és tervezzük meg, hogy lehet megfelelő nagyságú nyugdíjad!

Sebestyén András

Kérdésed van a cikk kapcsán? Tedd fel itt nekem!

Sebestyén András vagyok, a Nyugdíjbiztosítás.com alapítója. Örömmel venném, ha megosztanád velem, ami a fejedben van a cikkel kapcsolatban!

Ezt a cikket 1620 nappal ezelőtt írtuk. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
+36 1 585 8555