Biztonságos és garantált nyugdíjbiztosítások

Verba György

Életünkben a két nagyobb motiváció a nyereség utáni vágy, és a félelem. Ez kiváltképp így van, amikor a pénzügyeinkről van szó. Ezért is vagyunk nehéz helyzetben, amikor nyugdíj megtakarítást választunk. Tudjuk, hogy kell, mert az állami nyugdíj csekély, és ennél csak rosszabb lesz. Most azonban úgy tűnik, hogy találtunk egy olyan nyugdíj megtakarítást, ahol a biztonság, és a nyereségesség is egyszerre jelen van.

A nyugdíjbiztosítás létjogosultsága

Már korábban is az egyik legnépszerűbb megtakarítási forma a befektetéses életbiztosítás volt, hiszen számos olyan előnye van, amelyet nekünk is érdemes kihasználni. A díjfizetési emlékeztetés, a biztosítói bónuszok, és az „extra” haláleseti védelem is szimpatikussá teszi a befektetéses életbiztosításokat, a többi megtakarítással szemben.

Ráadásul tisztában vagyunk vele, hogy messze nem kapunk meg annyi nyugdíjat, mint amit szeretnénk, vagy megérdemelnénk. (Itt tudod kiszámolni, mennyi nyugdíjra számíthatsz jó esetben) Így kézenfekvő, hogy elkezdünk azon gondolkodni, hogy indítunk egy nyugdíjbiztosítást. Csak ne lenne az a fránya bizonytalanság, hogy milyen befektetési alapokat válasszunk, és ezek milyen eredményt produkálnak.

Nem kell félni, csak a nyereséget számolni

Jó hír azok számára, akik „félnek” a befektetési alapoktól, hogy nekik is létezik jó megoldás, a garantált nyugdíjbiztosítás. Ugyanazok a törvényi szabályzások vonatkoznák rájuk, mint a sima unit linked alapú nyugdíjbiztosításokra. Ez azt jelenti, hogy jogilag az egyik legszabályozottabb nyugdíj megtakarítás, amit választhatunk. Térít halálesetben, rokkantság bekövetkeztekor, ha nyugdíjba vonulunk, vagy ha betöltjük a 65. életévünket.

A másik nagy biztonságot pedig a technikai kamat adja. Attól függően, hogy melyik konkrét szerződést választjuk, az egyes biztosítók garantáltan legalább 2-2,5% kamatot adnak nekünk minden évben. Sőt, amennyiben magasabb nyereséget ér el, akkor a 2-2,5% feletti rész 80-100%-át pluszban jóvá is írja a szerződésünkön.

Ha belegondolunk, hogy jelenleg a banki kamatok alig érik el az 1%-ot, nincs lehetőség 20%-os, akár 130 ezer forintos adókedvezményt igényelni, és többlethozamra sincs esélyünk, akkor máris látjuk, hogy a nyugdíjbiztosítást bizony érdemes elindítani, és végigvinni.

Válasszunk még az idén!

Összegezve tehát a klasszikus vegyes nyugdíjbiztosítások esetén fix kamattal számolhatunk, 20%-os adókedvezménnyel, és természetesen a biztonsággal. Aki pedig siet, és még idén indít egy nyugdíjbiztosítást, az már jövőre visszakapja a befizetett díjak 20%-át az adójából. Mivel azonban nem 1-2 évre szerződünk, ezért érdemes jól megválasztani, hogy melyik konkrét ajánlatot írjuk alá. Vegyes nyugdíjbiztosításból is több van, és nem biztos, hogy egyből azt választja, amelyikkel Ön a legjobban jár majd. Találkozzunk egy nyugdíj tanácsadáson, és egy óra alatt megtaláljuk a legjövedelmezőbb nyugdíjbiztosítást!

Sebestyén András

Kérdésed van a cikk kapcsán? Tedd fel itt nekem!

Sebestyén András vagyok, a Nyugdíjbiztosítás.com alapítója. Örömmel venném, ha megosztanád velem, ami a fejedben van a cikkel kapcsolatban!

Ezt a cikket 1179 nappal ezelőtt írtuk. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
+36 1 585 8555