Nyugdíj megtakarítás: A késlekedésnek súlyos ára van

Verba György | GRANTIS
Verba György

Abban egyetérthetünk, hogy senki nem lepődik meg azon, ha valaki azt mondja neki, hogy ő bizony nem kap majd elég nyugdíjat. Ezt rengeteg ténnyel alá is lehet támasztani. Azt is tudják az emberek, hogy saját tőkét kell gyűjteni, különben nagyon nehéz lesz az életük utolsó 10-20 éve. Arról viszont keveset lehet hallani, hogy 1-2 év halogatás milyen sokba kerülhet, mi ezt most kiszámoltuk.

A nyugdíjhiányt pótolni kell

Nem véletlenül panaszkodnak a mostani nyugdíjasok, hiszen több mint 1 millióan nem kapnak meg havi százezer forintot sem. Ebből nekünk pedig tanulnunk kell, nehogy ugyanebbe a kellemetlen helyzetbe kerüljünk. A várható nyugdíjunkat a nyugdíjkalkulátorral tudjuk kiszámolni, és utána nincs más, mint elindítani magunknak az államilag támogatott nyugdíj előtakarékosságok közül egyet (kettőt), legyen az akár az önkéntes nyugdíjpénztár, vagy NYESZ számla, vagy nyugdíjbiztosítás. Ráadásul minél előbb, mert sok múlik rajta.

Ha 30 évesen elindul a nyugdíj megtakarítás

Tegyük fel, hogy 30 évesek vagyunk és el is indítunk egy havi 15 ezer forintos nyugdíj megtakarítást, ami éves szinten bruttó 6% hozamot ér el. Évente 3%-os értékkövetést alkalmazunk. A lejáratkor (35 év múlva) 27.285.357 forintunk lesz, amiből 15 éven keresztül mai értéken (2% infláció) 95.239 forintot tudunk kivenni. Ez a nyugdíj kiegészítés egy szép összeg, már csak ezért sem érdemes várni, de mit történik, ha mégis várunk?

40 évesen sincs késő megtakarítani

Ez a kor anyagilag eléggé megterhelő, hiszen egy átlagos családnak szembe kell néznie a gyereknevelés költségeivel, a lakáshitel törlesztéssel is, illetve már a szülők is nyugdíjba mennek, akiket általában anyagilag támogatni kell. Viszont mint tudjuk nincs más lehetőség csak a nyugdíj megtakarítás. Ha ugyanolyan kondíciókkal indítjuk el ugyanazt a nyugdíj megtakarítást, amit nem indítottunk el fent (30 éves korunkban), akkor 13.222.242 forint lesz a lejárati összeg 65 éves korunkra, amiből 15 évig havi 56.259 forintunk lesz mai értéken. Önmagában ez sem túl kevés, viszont láthatjuk, hogy csak a fele annak, mint amit kaphattunk volna, ha nem késlekedünk. De kevésbé jól is járhatunk, ha most sem indul el a nyugdíj előtakarékosságunk.

50 éves korban erre számítsunk

Maradva az átlag családnál nagyjából lejár a jelzáloghitel tartozásunk, a gyerek(ek) is lassan a saját lábukra állnak, szóval havi szinten anyagilag egy kicsit többet engedhetünk meg magunknak. Erre szükség is lesz hiszen a havi 15 ezer forintos megtakarítással (az előzőekhez hasonló feltételek mellett „csak”5.176.694 forintra számíthatunk. Ez pedig 15 évig, mai értéken havi 26.850 forinttal egészíti ki az állami nyugdíjunkat, ami nagyjából a negyede annak, mint ami elérhettünk volna, ha 30 évesen indítunk nyugdíj megtakarítást.

Érdekesség: Ha észlelve a veszélyt nem havi 15 ezer forint teszünk félre, hanem 35 ezer forintot, akkor 12.087.925 forintra számíthatunk nem 27 millióra. Tehát nem mindegy, hogy 35 évi teszünk félre 15 ezer forintot, vagy 15 évig havi 35 ezret.

Ne késlekedjünk, mert sokba kerül!

Összegezve a leírtakat, tisztán látszik, hogy az idő csak akkor dolgozik nekünk, hogyha él a nyugdíj megtakarításunk. Minden egyes kifogás, amely legyőz minket, az folyamatosan csökkenti a nyugdíj kiegészítésünket. A számokat segítségül hívva nem mindegy, hogy 27 milliós nyugdíj tőkénk lesz nyugdíjba vonuláskor, vagy csak 5 millió. Amennyiben minél magasabb összegből szeretnél élni idős korodban, akkor találkozzunk egy nyugdíj tanácsadáson! Felkereslek, és a lehető leggyorsabban megnézzük a lehetőségeidet, és megtaláljuk a legmegfelelőbb ajánlatot.

Ezt a cikket 387 nappal ezelőtt írtuk. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sebestyén András

Kérdésed van? Tedd fel most!

Sebestyén András vagyok, nyugdíjmegtakarítási szakértő. Ha bármilyen kérdésed van nyugdíj előtakarékossággal kapcsolatban, csak töltsd ki ezt a rövid űrlapot, és hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

A szakma legjobbjait állítjuk a szolgálatodba

A GRANTIS független pénzügyi tanácsadó cég 2009-ben úgy indult, hogy semmi mást nem szeretett volna, csak adni: információt, gyakorlatias tudást, ami hasznos azok számára, akik valamilyen pénzügyi döntést terveznek.

Hittünk benne, hogy az, aki számára ez a tudás értéket képvisel, bennünket választ a megvalósításhoz. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy a víziónk életképes, és akkora kereslet van rá, ami ma már több mint 50 embernek ad munkát.

Tapasztalt tanácsadóink a lelkiismeretük szerint dolgoznak

A Nyugdíjbiztosítás.com csapat bármely tagjának tudása magában foglalja minden társáét. Így mindegyikünk tanácsa mögött ott áll több mint 20 ember összesen 150 évet is meghaladó tapasztalata. Jól hangzik, nem? Mi erre a hatalmas tudásbázisra vagyunk a legbüszkébbek.

Kinyik Ágnes
Kinyik Ágnes
vezető tanácsadó

Kinyik Ágnes vagyok, immár 15. éve dolgozom pénzügyi tanácsadóként. A napi feladataimra nem igazán munkaként tekintek, mert igazán szeretem a szakmám. Örömmel segítek az ügyfeleimnek eligazodni a megtakarítások, biztosítások, befektetések rengetegében, és nagy elégedettséggel tölt el, ha segíthetek olyan pénzügyi döntéseket meghozni, amelyekkel értéket teremthetünk az életükben. A munkámat minden esetben a segítő szándék vezérli, amely mérhetetlen precizitással, naprakész szakmai felkészültséggel és rendkívül nagy odaadással párosul.

Kriszt Gábor
Kriszt Gábor
kiemelt tanácsadó

Kriszt Gábor vagyok, megtakarítási szakértő. Bólyból származom, és a vidéki mentalitásomat az évek során meg is őriztem. Több mint 10 éve foglalkozom pénzügyi tanácsadással. Közgazdászként számomra az a legfontosabb, hogy az  ügyfeleim a legkisebb ráfordítás mellet is a legnagyobb hasznot érjék el. Nagy jelentőséget tulajdonítok annak is, hogy mindenkinek személyre szabottan, az élethelyzetének megfelelően tudjak tanácsot adni. Hiszem, hogy minden ember megérdemli a korrekt és lelkiismeretes tanácsadást.

Pálmai Viktor
Pálmai Viktor
vezető tanácsadó

Pálmai Viktor, független pénzügyi szakértő vagyok. Több mint 400 privát ügyfelem adóvisszatérítési, megtakarítási, befektetési portfóliója kapcsán adok szakvéleményt immár több mint 10 éve. Vallom, hogy elsősorban nem maguk a pénzügyi eszközök számítanak, hanem az a szakértelem, mely által a megoldások – az ügyfelek igényei alapján – kiválasztásra és személyre szabásra kerülnek. Az ügyfeleknek apróbetűs részek böngészése helyett elég egy megbízható szakemberrel kapcsolatot tartani. Pénzügyi tanácsadói pályám hobbiként indult, szerettem volna a pénzpiacot átlátni, megérteni és a saját pénzügyeimet tudatosan irányítani. Azóta rájöttem, hogy értékesebb egy gazdálkodási egységet (családot, céget) egészében kezelni, ezért képzem magam tovább újabb és újabb területeken.

Sipos Csaba
Sipos Csaba
oktatásért felelős vezető tanácsadó

Sipos Csaba vagyok, megtakarítási szakértő, a GRANTIS oktatásért felelős vezető tanácsadója. 2013-ban ismertem meg a GRANTIS csapatát. Azonnal rabul ejtett az ügyfelek iránti odaadásuk, így elfogadtam a cég felkérését, és én lettem az első tulajdonosi körön kívüli tanácsadójuk. Több mint 10 év alatt közel 7900 ügyféltalálkozón vettem részt. Gyorsan és magabiztosan vázolom fel bárkinek a lehetőségeit, a különböző termékek előnyeit és hátrányait. Tanácsadói tevékenységem mellett ma már a vállalat oktatási vezetőjeként a tanácsadói csapat szakmai felkészültségéért is felelek. A privát pénzügyi megoldásokon kívül szívesen foglalkozom vállalati adómentes juttatásokkal, mert hiszem, hogy ezzel is segíthetjük a lakosság kiadásainak optimalizálását, és hozzájárulhatunk ahhoz, hogy több pénz maradjon a családoknál.

Tukacs Emánuel Dávid
Tukacs Emánuel Dávid
GRANTIS partner

Tukacs Emánuel Dávid vagyok, a GRANTIS egyik biztosítási partnere. Hiszek abban, hogy mindenkinek megvan a maga útja. A hivatása, életcéljai, kötelezettségei, és emellett mindenki szeretne a szeretteivel minél több időt tölteni, ezért különösen fontos a tudatos pénzügyi tervezés. A biztosítások többsége gyakran bonyolultabb, nehezebben átlátható, mint az egyszerűbb autós biztosítások. Összevetésükhöz pedig érdemes olyan szakemberekhez fordulni, akik valóban ismerik a piacot.

Rafael Gyula
Rafael Gyula
pénzügyi tanácsadó

Rafael Gyula vagyok, pénzügyi szakértő. Már fiatalon szerettem volna minél több embert megismerni, akiknek a segítségére, hasznára lehetek. Nem gondoltam volna akkori fejjel, hogy a pénzügyi területen nyílik majd erre lehetőségem. Mára számos ügyfelem van, akinek sikerült segíteni a céljai megvalósításában. Ma már tudom, hogy amivel foglalkozom, az az egyik leghasznosabb és legfontosabb szakma, amit csak választhattam. Igazából a szakma talált meg engem, és nem én a szakmát. Fontosnak tartom, hogy mindig a lehető legfelkészültebb legyek. Igyekszem folyamatosan fejleszteni magam, és a lehető legtöbbet nyújtani a hozzám fordulóknak.

Komáromi Ildikó
Komáromi Ildikó
pénzügyi tanácsadó

Komáromi Ildikó vagyok, pénzügyi szakértő.  Közgazdászként diplomáztam, de azóta dolgoztam már a közigazgatásban, bankban, több mint tíz évig vezettem a saját kiskereskedelmi vállalkozásomat és neveltem a három fiamat. A srácok már felnőttek, nekem pedig hiányzott a pénzügyi terület az életemből. Visszatértem az eredeti szakmámhoz, és pénzügyi tanácsadó lettem. Szívesen foglalkozom cafeteria kérdésekkel, lakástakarékkal, de a kedvenc területem a nyugdíj előtakarékosság. Manapság már senkinek sem kell bizonygatni, hogy szükség van nyugdíjmegtakarításra, de nem mindegy, ki melyiket választja. Meggyőződésem, hogy csak az lehet igazán jó tanácsadó, aki minden esetben megtalálja az ideális megoldást.

Kinter Dóra
Kinter Dóra
vezető tanácsadó

Kinter Dóra vagyok, megtakarítási szakértő. Gyermekkorom óta része a versenysport az életemnek. A sport sok olyat tanított nekem, amit ma, pénzügyi tanácsadóként, a mindennapi munkámban is kamatoztatok. Számomra az teszi igazán színessé ezt a munkát, hogy rengeteg értékes embert, családot ismerhetek meg és juttathatok előnyökhöz. Fontos számomra, hogy ebben a gyorsan változó világban mindenki megfelelő oktatásban részesíthesse gyermekét. Kihívásnak tekintem a piaci megoldások apró darabokra szedését és megismerését, hogy aztán mindent olyan egyszerűen és érthető nyelven tudjak elmondani, mintha csak egy receptet olvasnék fel. Szeretném, ha az ügyfeleink tudnák, hogy mindig számíthatnak ránk és a szaktudásunkra.

Murai Péter
Murai Péter
pénzügyi tanácsadó

Murai Péter vagyok, pénzügyi tervező, megtakarítási szakértő. A Bakonyban élek a családommal, két fiú büszke édesapjaként. A pontos információközlés híve vagyok, ezért számomra az a legfontosabb, hogy a hozzám fordulók mindenre kiterjedő tájékoztatást kapjanak. Ha a sportból kellene hasonlatot keresnem, azt mondanám, a pénzügyeket tekintve olyan vagyok az ügyfeleimnek, mint az edző a csapatának. Mindent szigorúan és következetesen az ügyfeleimért, a céljaikért teszek. Örülök, hogy azt a munkát végezhetem, amit szeretek.

Kosjár Katalin
Kosjár Katalin
pénzügyi tanácsadó

Kosjár Katalin vagyok, pénzügyi szakértő, egykori élsportoló. A sportolói lét tisztességre és nagy munkabírásra nevelt. Munkám során pozitív végeredményre törekszem, mert az eredmény mindig ott van a “táblán”. Saját megtakarításaimon keresztül ismertem meg ezt a szakmát, így valós személyes és több mint 10 éves szakmai tapasztalatra támaszkodva segítek eligazodni ügyfeleimnek a pénzügyek útvesztőjében. Számomra minden ügyfelem különleges, hisz mindenki egyedi történettel, egyedi célokkal és reményekkel érkezik hozzám.

3 előny, ami megkülönböztet minket

Jutalék helyett lelkiismeret

A “pénzügyi tanácsadók” nagy részének ma alig van ügyfele, ezért a munkájukat a jutalékéhség és a nyomulás vezérli. Mi, a GRANTIS-nál, a lelkiismeretünk szerint dolgozunk, így nem kell senkit sem megkeresnünk, mert havonta 600-1000 olyan ember fordul hozzánk, aki a nyomulás helyett független tájékoztatásra és szabad döntésekre vágyik.

Nyomulás helyett függetlenség

A függetlenség azt jelenti, hogy egyedi fejlesztésű kalkulátorainkkal a számok szintjén mutatjuk meg az egyes ajánlatok előnyeit és hátrányait, a döntés viszont a te kezedben marad. A munkánkat pedig közel azonos mértékben honorálják a pénzintézetek, így törvényileg is garantált a függetlenségünk.

Értékesítés helyett szolgálat

Szolgálatként tekintünk a munkánkra. A GRANTIS csapatában mindenki minden nap azért dolgozik, hogy segítsünk az embereknek tisztán látni és tényeken alapuló pénzügyi döntéseket hozni. Az általunk közvetített szerződések 99,4%-a pedig a mai napig él.

+36 1 585 8555