ugrás a Kalkulátorhoz

Magánnyugdíjpénztárak: Jönnek a kötelező tagdíjak!

A tavalyi év végén rendkívül nagy port kavart az állam magánnyugdíjpénztárakat érintő törvényjavaslata. Az emberek nemegyszer az utcára vonultak tüntetni, hiszen ez a kérdés több mint 60 ezer embert érint. Most, hogy kicsit talán lecsillapodtak a kedélyek, nézzük meg, hogy mi is a helyzet a magánynyugdíjpénztári fronton, és hogyan reagáltak a pénztárak!

Az ominózus törvényjavaslat

Ahogy a bevezetőben is említettem 2014 november 21-én az állam bejelentette, hogy: „Meg kell védeni a tagok nyugdíj megtakarítását”, ezért a maradék nagyjából 200 milliárd forintos nyugdíjpénztári vagyont az államháztartáshoz rendelné vissza, hiszen a nyugdíjpénztárak veszteségesek. Ez a történet mindössze ott sántít, hogy tavaly mintegy 12,7 milliárd forintnyi növekedést értek el a pénztárak, feltornászva a nyugdíjpénztári vagyont 205,35 milliárd forintra. A törvény mégis életre lépett, és ez mit jelent?

A törvényjavaslat következményei

A törvény pozitívabb hozadékának lehet tekinteni, hogy a pénztárak kicsi magasabb költségeket vonhatnak el, így elérve, hogy kevésbé legyenek veszteségesek. (Maximum 2,5%) Ami igazán fontos, hogy ha nem történik befizetés, akkor az elért hozamból is elveheti a fenntartáshoz szükséges költségeket a pénztár. És el is érkeztünk a sarkalatos ponthoz, a díjfizetéshez.

A törvény ugyanis azt is kimondja, hogy “…ahol a tagdíjfizető tagok száma a megelőző hat hónap átlagában legalább kettő hónapon keresztül a taglétszám hetven százaléka alá csökken”, annak a pénztárnak be kell fejeznie a tevékenységét. Ezzel meglehetősen reménytelen helyzetbe hozta a talpon maradt nyugdíjpénztárakat. Hogyan tovább?

A magánnyugdíjpénztárak helyzete

2014 év végére mindössze 4 nyugdíjpénztár működött a Budapest, a Horizont, az MKB, és a Szövetség. Ez még nem is lenne baj, hiszen 61 ezer ember 200 milliárd forintjával működhetnének nyereségesen, viszont a tagdíjfizetés… Az emberek megszokták, hogy a magánnyugdíjpénztárba a munkáltatójuk utalt, és nem ők, így a rendszeresen tagdíjat fizetők aránya nagyjából 10%-ra tehető. Ez pedig messze van az állam által elvárt 70%-tól.

Reakciók a törvényre

A törvénynél adódik egy kiskapu, ugyanis azt nem tartalmazza, hogy mekkora összeget kell fizetni rendszeresen. Erre először a nyugdíjpénztártagok reagáltak, és elkezdtek tagdíjakat fizetni, de egyelőre messze még a 70%-os álomhatár.

Most hivatalos lett a nyugdíjpénztárak reakciója is, hiszen bevezették a kötelező minimális tagdíjakat. Eddig mindössze az MKB-nál volt ilyen, havi 1.000 forint mértékben, ami meg is maradt. A Budapest pénztár tagjainak elegendő mindössze havi 200 forintot megtakarítani a nyugdíjpénztárba, míg a Szövetség nyugdíjpénztár havi 400 forintos tagdíjat, és 5.000 forintos adományt vár el a tagoktól. A piacvezető Horizont Magánnyugdíjpénztár eddig még nem hozta nyilvánosságra hogyan döntött.

Nehéz a helyzet, de nem reménytelen

Ahogy várható volt a nyugdíjpénztárak bevezették a kötelező tagdíjfizetést, és ahogy sejteni lehetett rendkívül alacsony összegben állapították meg. Heti két kávé árából már elérheted, hogy ne vesszen el a nyugdíjpénztárban eddig összegyűlt vagyonod, ezért ezt érdemes kigazdálkodnod valahogy! :) De sosem érdemes egy lábon állni, ezért a bizonytalan jövő miatt mindenképpen válassz magadnak egy másik nyugdíj előtakarékosságot is. Ha kérdeznél tőlem, akkor töltsd ki az adatlapot. Amennyiben konkrét nyugdíj megtakarítási tervet szeretnél kidolgozni, és nyugdíj megtakarítást választani, akkor találkozzunk egy nyugdíj tanácsadáson! Egy óra alatt, egy kellemes kávé mellett megtaláljuk a legjobb megoldásokat a gondtalan nyugdíjas éveidhez.

Ez a cikk 2015. január 06. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kérdésed van? Tedd fel nekem most!

Sebestyén András vagyok, nyugdíj megtakarítás szakértő. Ha bármilyen kérdésed van nyugdíj elő takarékossággal kapcsolatban, csak töltsd ki ezt a rövid űrlapot és pillanatokon belül felvesszük veled a kapcsolatot!


Töltsd ki ezt a rövid űrlapot!

Adatvédelmi szabályzat elfogadása

Kapcsolódó cikkek