3 tipp, hogy hol tudunk spórolni a nyugdíj megtakarításra

Verba György | GRANTIS
Verba György

Nyugdíjasnak lenni biztos jó lehet, hiszen akkor kelünk fel, amikor szeretnénk, nem kell dolgoznunk. Jó esetben tudunk kicsit utazgatni, és szabadabb az életünk. Ez persze csak akkor igaz, hogyha megfelelő bevétellel rendelkezünk. Erre azonban az állami nyugdíj nem lesz elegendő, nekünk kell hozzá egy kis pluszt hozzátenni. Mutatjuk, hogyan lehet a nyugdíj megtakarításra szánt összeget a lehető legkönnyebben előkeríteni a jelenlegi bevételeinkből.

A leggyakoribb luxuskiadásunk a cigaretta

A KSH 2015-ös adatai szerint a magyar emberek 29%-a dohányzik, vagyis mondhatjuk, hogy minden 3. ember. Így elég jelentős azok tábora, akinek jelentős kiadást jelent ez a szenvedély, hiszen egy doboz cigaretta átlagosan 1.000 forintba kerül. Amennyiben naponta elszívunk 1 doboz cigarettát, akkor az nagyjából havi 30.000 forintunkba kerül. Nem kell feltétlen leszokni a dohányzásról, ahhoz, hogy jelentős összeget megspóroljunk. Elég csak megfelezni a napi cigaretta mennyiséget, és máris találtunk 15 ezer forintot. Márpedig 20 év alatt 5%-os hozam mellett, értékkövetés nélkül 5.766.501 forint privát nyugdíjvagyont tudunk összegyűjteni az egyik nyugdíjbiztosításban. De ezzel még nincs vége a tippeknek.

Az autóval kapcsolatos kiadásaink

Szintén jelentős összeget tudunk megspórolni az autónkon. Először is, amennyiben irodában dolgozik, akkor érdemes a kollegáival összebeszélni, és közösen menni a munkába, mindig a másik autójával. Ha mondjuk, 4-en rendszeresen egy autóval mennek dolgozni, akkor mindenki havonta a negyedére tudja csökkenteni a benzinköltséget. Ez is egy 10-15 ezer forintos tétel.

Sőt, amennyiben a vezetési stílusunkon is tudunk csiszolni szintén sok pénzt tudunk megspórolni. Általában az emberek, főleg az autópályán szeretnek jó gyorsan menni, 120 km/h helyett inkább 150-nel. Ez a sebességkülönbség azt jelenti, hogy 100 kilométert 10 perccel hamarabb teszünk meg (50 helyett 40 perc). Ami viszont a fogyasztás illeti egy 7 litert fogyasztó autó ilyenkor 10 literes fogyasztásra ugrik fel. Ez 100 kilométerenként 3 liter különbség, ami a mai napi benzinárak mellett plusz 987 forintot, durván egy ezrest jelent. Megér ennyit nekünk 8-10 perc?

Az étkezés

Külön cikket lehetne szentelni annak, hogy az étkezésen mennyit lehet spórolni, hiszen mi magyarok szeretünk enni. A legnagyobb mértékű spórolást talán a munkahelyi étkezésnél érhetjük el. Ha nem otthonról hozunk ételt, akkor minimum napi 1.000 forintunkba kerül az étkezés, amit napi szinten meg tudunk spórolni, ha otthonról hozunk ennivalót. A nagybevásárlások szintén segítik, hogy több pénz maradjon a pénztárcánkban, mert hatékonyabb mint mindennap beugrani a közeli kisboltba, és drágábban megvenni. Az igazi nehézség azonban a napi kedvencünk elengedése, vagy ritkább megvásárlása. Szinte mindenkinek van egy kedvenc helye, ahol csak egy plusz kávét iszik meg, vagy vesz egy süteményt, esetleg üdítőt. Így folyik ki a kezünk közül napi újabb 500 forint, ami egy hónapban már 15 ezer forint. Azt pedig fent megmutattuk, hogy mekkora nyugdíjat is jelenthet.

Tudatosan készüljünk a nyugdíjunkra!

Ebben a rövid cikkben összeszedtünk pár olyan gondolatot amely ahhoz segíthet, hogy elindítsuk a nyugdíj megtakarításunkat, vagy növeljük rajta. Szinte nincs is olyan ember, aki valamelyik fent bemutatott példát kipróbálva ne tudna spórolni jelentős összegeket. Persze ehhez az kell, hogy tudatosan álljunk a pénzügyeinkhez minden nap. Éppen ezért találkozzunk egy nyugdíj tanácsadáson! Egy rövid megbeszélés alkalmával segítek a tervezésben, és abban is hogy az optimális pénzügyi termékekkel elérhetőek legyenek a céljaid.

Ezt a cikket 265 nappal ezelőtt írtuk. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sebestyén András

Kérdésed van? Tedd fel most!

Sebestyén András vagyok, nyugdíjmegtakarítási szakértő. Ha bármilyen kérdésed van nyugdíj előtakarékossággal kapcsolatban, csak töltsd ki ezt a rövid űrlapot, és hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

A szakma legjobbjait állítjuk a szolgálatodba

A GRANTIS független pénzügyi tanácsadó cég 2009-ben úgy indult, hogy semmi mást nem szeretett volna, csak adni: információt, gyakorlatias tudást, ami hasznos azok számára, akik valamilyen pénzügyi döntést terveznek.

Hittünk benne, hogy az, aki számára ez a tudás értéket képvisel, bennünket választ a megvalósításhoz. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy a víziónk életképes, és akkora kereslet van rá, ami ma már több mint 50 embernek ad munkát.

www.grantis.hu

A csapat

A Nyugdíjbiztosítás.com csapat bármely tagjának tudása magában foglalja minden társáét. Így mindegyikünk tanácsa mögött ott áll több mint 20 ember összesen 150 évet is meghaladó tapasztalata. Jól hangzik, nem? Mi erre a hatalmas tudásbázisra vagyunk a legbüszkébbek.

Komáromi Ildikó
Komáromi Ildikó
pénzügyi tanácsadó

Komáromi Ildikó vagyok, pénzügyi szakértő.  Közgazdászként diplomáztam, de azóta dolgoztam már a közigazgatásban, bankban, több mint tíz évig vezettem a saját kiskereskedelmi vállalkozásomat és neveltem a három fiamat. A srácok már felnőttek, nekem pedig hiányzott a pénzügyi terület az életemből. Visszatértem az eredeti szakmámhoz, és pénzügyi tanácsadó lettem. Szívesen foglalkozom cafeteria kérdésekkel, lakástakarékkal, de a kedvenc területem a nyugdíj előtakarékosság. Manapság már senkinek sem kell bizonygatni, hogy szükség van nyugdíjmegtakarításra, de nem mindegy, ki melyiket választja. Meggyőződésem, hogy csak az lehet igazán jó tanácsadó, aki minden esetben megtalálja az ideális megoldást.

Murai Péter
Murai Péter
pénzügyi tanácsadó

Murai Péter vagyok, pénzügyi tervező, megtakarítási szakértő. A Bakonyban élek a családommal, két fiú büszke édesapjaként. A pontos információközlés híve vagyok, ezért számomra az a legfontosabb, hogy a hozzám fordulók mindenre kiterjedő tájékoztatást kapjanak. Ha a sportból kellene hasonlatot keresnem, azt mondanám, a pénzügyeket tekintve olyan vagyok az ügyfeleimnek, mint az edző a csapatának. Mindent szigorúan és következetesen az ügyfeleimért, a céljaikért teszek. Örülök, hogy azt a munkát végezhetem, amit szeretek.

Kinter Dóra
Kinter Dóra
vezető tanácsadó

Kinter Dóra vagyok, megtakarítási szakértő. Gyermekkorom óta része a versenysport az életemnek. A sport sok olyat tanított nekem, amit ma, pénzügyi tanácsadóként, a mindennapi munkámban is kamatoztatok. Számomra az teszi igazán színessé ezt a munkát, hogy rengeteg értékes embert, családot ismerhetek meg és juttathatok előnyökhöz. Fontos számomra, hogy ebben a gyorsan változó világban mindenki megfelelő oktatásban részesíthesse gyermekét. Kihívásnak tekintem a piaci megoldások apró darabokra szedését és megismerését, hogy aztán mindent olyan egyszerűen és érthető nyelven tudjak elmondani, mintha csak egy receptet olvasnék fel. Szeretném, ha az ügyfeleink tudnák, hogy mindig számíthatnak ránk és a szaktudásunkra.

Sipos Csaba
Sipos Csaba
oktatásért felelős vezető tanácsadó

Sipos Csaba vagyok, megtakarítási szakértő, a GRANTIS oktatásért felelős vezető tanácsadója. 2013-ban ismertem meg a GRANTIS csapatát. Azonnal rabul ejtett az ügyfelek iránti odaadásuk, így elfogadtam a cég felkérését, és én lettem az első tulajdonosi körön kívüli tanácsadójuk. Több mint 10 év alatt közel 7900 ügyféltalálkozón vettem részt. Gyorsan és magabiztosan vázolom fel bárkinek a lehetőségeit, a különböző termékek előnyeit és hátrányait. Tanácsadói tevékenységem mellett ma már a vállalat oktatási vezetőjeként a tanácsadói csapat szakmai felkészültségéért is felelek. A privát pénzügyi megoldásokon kívül szívesen foglalkozom vállalati adómentes juttatásokkal, mert hiszem, hogy ezzel is segíthetjük a lakosság kiadásainak optimalizálását, és hozzájárulhatunk ahhoz, hogy több pénz maradjon a családoknál.

Kinyik Ágnes
Kinyik Ágnes
vezető tanácsadó

Kinyik Ágnes vagyok, immár 15. éve dolgozom pénzügyi tanácsadóként. A napi feladataimra nem igazán munkaként tekintek, mert igazán szeretem a szakmám. Örömmel segítek az ügyfeleimnek eligazodni a megtakarítások, biztosítások, befektetések rengetegében, és nagy elégedettséggel tölt el, ha segíthetek olyan pénzügyi döntéseket meghozni, amelyekkel értéket teremthetünk az életükben. A munkámat minden esetben a segítő szándék vezérli, amely mérhetetlen precizitással, naprakész szakmai felkészültséggel és rendkívül nagy odaadással párosul.

Pálmai Viktor
Pálmai Viktor
vezető tanácsadó

Pálmai Viktor, független pénzügyi szakértő vagyok. Több mint 400 privát ügyfelem adóvisszatérítési, megtakarítási, befektetési portfóliója kapcsán adok szakvéleményt immár több mint 10 éve. Vallom, hogy elsősorban nem maguk a pénzügyi eszközök számítanak, hanem az a szakértelem, mely által a megoldások – az ügyfelek igényei alapján – kiválasztásra és személyre szabásra kerülnek. Az ügyfeleknek apróbetűs részek böngészése helyett elég egy megbízható szakemberrel kapcsolatot tartani. Pénzügyi tanácsadói pályám hobbiként indult, szerettem volna a pénzpiacot átlátni, megérteni és a saját pénzügyeimet tudatosan irányítani. Azóta rájöttem, hogy értékesebb egy gazdálkodási egységet (családot, céget) egészében kezelni, ezért képzem magam tovább újabb és újabb területeken.

Tukacs Emánuel Dávid
Tukacs Emánuel Dávid
GRANTIS partner

Tukacs Emánuel Dávid vagyok, a GRANTIS egyik biztosítási partnere. Hiszek abban, hogy mindenkinek megvan a maga útja. A hivatása, életcéljai, kötelezettségei, és emellett mindenki szeretne a szeretteivel minél több időt tölteni, ezért különösen fontos a tudatos pénzügyi tervezés. A biztosítások többsége gyakran bonyolultabb, nehezebben átlátható, mint az egyszerűbb autós biztosítások. Összevetésükhöz pedig érdemes olyan szakemberekhez fordulni, akik valóban ismerik a piacot.

Rafael Gyula
Rafael Gyula
pénzügyi tanácsadó

Rafael Gyula vagyok, pénzügyi szakértő. Már fiatalon szerettem volna minél több embert megismerni, akiknek a segítségére, hasznára lehetek. Nem gondoltam volna akkori fejjel, hogy a pénzügyi területen nyílik majd erre lehetőségem. Mára számos ügyfelem van, akinek sikerült segíteni a céljai megvalósításában. Ma már tudom, hogy amivel foglalkozom, az az egyik leghasznosabb és legfontosabb szakma, amit csak választhattam. Igazából a szakma talált meg engem, és nem én a szakmát. Fontosnak tartom, hogy mindig a lehető legfelkészültebb legyek. Igyekszem folyamatosan fejleszteni magam, és a lehető legtöbbet nyújtani a hozzám fordulóknak.

Kosjár Katalin
Kosjár Katalin
pénzügyi tanácsadó

Kosjár Katalin vagyok, pénzügyi szakértő, egykori élsportoló. A sportolói lét tisztességre és nagy munkabírásra nevelt. Munkám során pozitív végeredményre törekszem, mert az eredmény mindig ott van a “táblán”. Saját megtakarításaimon keresztül ismertem meg ezt a szakmát, így valós személyes és több mint 10 éves szakmai tapasztalatra támaszkodva segítek eligazodni ügyfeleimnek a pénzügyek útvesztőjében. Számomra minden ügyfelem különleges, hisz mindenki egyedi történettel, egyedi célokkal és reményekkel érkezik hozzám.

Kriszt Gábor
Kriszt Gábor
kiemelt tanácsadó

Kriszt Gábor vagyok, megtakarítási szakértő. Bólyból származom, és a vidéki mentalitásomat az évek során meg is őriztem. Több mint 10 éve foglalkozom pénzügyi tanácsadással. Közgazdászként számomra az a legfontosabb, hogy az  ügyfeleim a legkisebb ráfordítás mellet is a legnagyobb hasznot érjék el. Nagy jelentőséget tulajdonítok annak is, hogy mindenkinek személyre szabottan, az élethelyzetének megfelelően tudjak tanácsot adni. Hiszem, hogy minden ember megérdemli a korrekt és lelkiismeretes tanácsadást.

Három érv a GRANTIS mellett

Nyomulás és eladás helyett tájékoztatás

Nem akarunk eladni és nem is nyomulunk. Ehelyett minden információt megadunk, ami a racionális döntéshez kell.

Jutalékhajhászat helyett függetlenség

Mi nem ígérünk, és nem a szerintünk legjobb megoldást ajánljuk. A piacon elérhető ajánlatok számadatait dolgozzuk fel, így az ügyfél tények alapján dönthet.

A szakma legjobbjai

Tanácsadóink olyan kipróbált szakemberek, akik 5-15 éve a szakmában vannak, több ezer tárgyalással és többszáz fős ügyfélkörrel a hátuk mögött.

+36 1 585 8555